Megtorló akció Kaszjanov ellen?
Néhány nappal az özönvízszerű esőzések után rendeződni látszik a helyzet a leginkább érintett településeken is. A fertőtlenítés tegnap javában folyt, a károkról egyelőre nincsenek összesített adatok. Mára általában visszatérhetnek otthonaikba a kitelepíte
Hirdetésekben és szórólapokon hívja fel a Magyar Posta Rt. és a rendőrség a közvélemény figyelmét azokra a csalókra, akik magukat rendőrnek kiadva rászedik a nyugdíjasokat.
„Azt akarom, hogy tudják, a hit vezetett, nem azért vettem el az életét, mert holland volt, vagy mert én marokkói vagyok, és sértve éreztem magam” – ezekkel a szavakkal ismerte be a huszonhét éves, marokkói származású Mohammed Bouyeri, h
Politikailag problematikusnak tartja Eörsi Mátyás (SZDSZ), az Orbán család körül vizsgálódó bizottság tagja, hogy Molnár Lászlónak, a testület MSZP-s elnökének voltak büntetőügyei, amelyről egyébként ő is a sajtóból értesült. Ma soron kívüli házbizottsági
Újabb agrártámogatásokat állított le az FVM, amely az egész hazai állattenyésztést kedvezőtlenül érinti, s egyúttal újabb bizonyíték az agrárbüdzsé állapotára. A jelekből úgy tűnik, hogy a szakminisztérium tavaly és az idén is a következő évi büdzsé terhé
Nem baloldali, hanem liberális a kormány lakástámogatási politikája – jelentette ki tegnap a Fidesz. Míg a polgári kormány lakáshitelrendszere sokak számára elérhető volt, addig a jelenlegi Fészekrakó program csak egy szűk, tehetős réteg számára az
Néhány órával a tegnap esti indítás előtt az üzemanyagtartály egyik érzékelőjének hibája miatt ismét elhalasztották a Discovery űrsikló útját a Nemzetközi Űrállomásra. A fellövés tervezett időpontja előtt egy nappal megsérült két hővédő csempe is. Az elők
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.