Egyre bonyolódik az Auchan-ügy
Riga kárpótlásra szólítja fel Moszkvát A lett parlament tegnap nyilatkozatot fogadott el, amely elítéli a kommunizmus bűntetteit, és felhívja Oroszországot, hogy ismerje el Lettország megszállását, valamint erkölcsi, jogi és anyagi felelősségé
Riga kárpótlásra szólítja fel Moszkvát A lett parlament tegnap nyilatkozatot fogadott el, amely elítéli a kommunizmus bűntetteit, és felhívja Oroszországot, hogy ismerje el Lettország megszállását, valamint erkölcsi, jogi és anyagi felelősségé
Kormánypárti politikusok többször figyelmeztették a közvéleményt, hogy Kulcsár Attila vallomásainak igazságtartalma, éppen mert egy bűncselekmény gyanúsítottja, megkérdőjelezhető. Ehhez képest figyelemre méltó, hogy a bróker korábban, még meggyanúsítása e
Az Európai Parlament tegnap nagy többséggel megszavazta Elmar Brok, a külügyi bizottság német, néppárti elnöke által kezdeményezett határozatot a második világháború befejezésének 60. évfordulójára.
Budapest csődbe jutott, Magyarország fővárosán tizenöt év elteltével tragikusan megmutatkoznak a materiális, morális és szellemi romlás jelei – hangzott el a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság minapi tanácskozásán. A fórum három felkért v
A kormány, illetve a kormánypártok képviselői szerint amit az MSZP–SZDSZ-kabinet tett az utóbbi években, az összhangban áll vállalásaikkal. Az ellenzék viszont arról beszélt a tegnapi parlamenti vitanapon, hogy a kormány csupán a zavaros, korrupcióg
A Szabad Demokraták Szövetségének holdudvarához tartozók uralják el a külhoni magyar kulturális intézeteket. A jelenlegi mandátumok lejártával most többnyire liberális kötődésű igazgatókat helyeznek az intézmények élére.
Fényvisszaverő leplet borítanak Svájcban egy gleccserre, amely – hasonlóan a világ sok más ilyen képződményéhez – a globális felmelegedés miatt évről évre zsugorodik. A tengerszint felett háromezer méterre levő Gurschen majdnem húsz méterrel l
Az amerikai elnök tulajdonképpen bocsánatot kért a jaltai szerződés miatt Közép-Európától – értékelte George W. Bush rigai megnyilvánulását John O’Sullivan, a National Interest című külpolitikai folyóirat szerkesztője. A konzervatív gondolkodó
Utolsó kiképzőközpontját is bezárja a honvédség, és a szerződésesek felkészítését Szentendrére helyezik át az év végén, pedig a tapolcai bázis felújítására több mint kétszázmillió forintot költöttek a múlt évben. A szaktárca szerint csak most bizonyosodot
Irak tegnap egyik legvéresebb napját élte meg február óta. A felkelők megélénkült tevékenysége miatt újabb erőszakhullám söpör végig az arab országon. Merényletekben és rajtaütésekben mintegy négyszáz ember vesztette életét az iraki kormány megalakulása ó
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.