Beregszász és főiskolája
Heteken belül a végelszámolás sorsára juthat a Tiszafüredi Egyedi Gép- és Alkatrészgyár Kft., ha a vele kapcsolatban álló bank nem hajlandó egy hétéves folyamatosan bővülő kapcsolat után minimális kockázatot vállalni. Abban az esetben, ha ez bekövetkezik,
Heteken belül a végelszámolás sorsára juthat a Tiszafüredi Egyedi Gép- és Alkatrészgyár Kft., ha a vele kapcsolatban álló bank nem hajlandó egy hétéves folyamatosan bővülő kapcsolat után minimális kockázatot vállalni. Abban az esetben, ha ez bekövetkezik,
Eddig nem volt jellemző a vasúti járműveket gyártó szektorban, hogy egy tenderen a nyilvánosságot is felhasználva, megalapozatlan vádakkal illesse a versenytársát egy cég – nyilatkozta lapunknak Peter Spuhler, a MÁV pályázatán részt vevő svájci Stad
Nincs még egységes álláspontjuk az ágazat talpra állításáért küzdő fuvarozócégeknek a gazdasági tárca tegnapelőtt bejelentett programtervéről. Az egyik tárgyaló fél társelnöke elmondta: elkeseredettek a javaslat miatt.
„Az Európai Unió minisztertanácsának döntésétől függ a mi határozatunk is. Addig Törökországnak semmi dolga Abdullah Öcalan ügyében” – jelentette ki Budapesten Recep Tayyip Erdogan.
Az uniós alkotmányról döntő népszavazás közeledtével ismét napirendre került Franciaországban a bevándorlás témája. Dominique de Villepin belügyminiszter a kabinet elé terjesztette azt a csomagtervet, amelyet az illegális immigráció megfékezésére Jacques
Optimista kezdés után egyértelmű lejtmenetbe kezdett tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe, s így végül 16 000 pont alatt zárt. Nyereséges oldalon mozogtak viszont a nyugat-európai piacok főbb indexei, bár a nap végén a bizonytalan tengerentúli kezdés az
Most már biztosan lesz felszolgálási díj, azaz szervizdíj, bár nem kötelezően. Tegnap megállapodtak a szakmai érdekképviseletek megbízottai, valamint a kormány nevében Kolber István tárca nélküli miniszter.
Ellentmondásos hírek járják be Magyarországot nap mint nap a másfél héttel ezelőtti mádi özönvíz okozta károk nagyságáról, a kormány pedig mintha bagatellizálná az igen bonyolult ügyet. Nem lehet tudni, hogy a szerdai kormányülésen jóváhagyott nyolcvanmil
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Történelminek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott amerikai támadást. Irán azt közölte, nem engedi leállítani nukleáris iparát.
Heti gazdasági összefoglaló.
Mentálisan beteg testvére brutálisan végzett az édesapjukkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.