Meddig marad még posztján Magyar?

Az érettségi botránya egyre több jogos indulatot vált ki az érintettekből. Eleddig példátlan módon kompromittáltatott ez a diákok számára komoly próbatétel. Engem is felhívott egy ismerősöm, s közölte: százezer forinttal honorálná, ha megírnám fia számára a Kosztolányi Dezső–József Attila komparatisztikát.
Nem hittem el neki, hogy tudja (és pontosan tudta!) a tétel címét, és közöltem, semmiféleképpen nem állok kötélnek. (Bizonyos vagyok benne: talált később „méltó” vállalkozót.) Ezek után szabadult el a pokol, amely érzékelhetően sok diák és szülő elkeseredettségét fejezte ki. Az az érzésem, hogy a skandalum nagyságához képest ez még mindig csekély visszhang; egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha a szülők a következő hetekben lehetetlenné tennék az Oktatási Minisztérium munkáját.
Hogyan reagált a történtekre az illetékes? Magyar Bálint harsány küldetéstudattal tett bizonyságot feladatáról – hogy tudniillik azért nem mond le, mert garantálandónak tartja az érettségi rendben való lezajlását. Megindító közvetlenséggel hozta szóba: a tételek közzététele olyan merénylet, mintha valaki betör egy házba, megkárosítva a tulajdonost s hozzátartozóit. Íme, most ez történt.
Csakhogy az ékesszólásáról el nem híresült miniszter biccentett egyet: itt nem magánkárral van találkozásunk, amelyért lehet, hogy többé-kevésbé a tulajdonos is okolható, hanem egy őrző hibájáról. Akire nyáj van bízva, nem saját káráról illik hogy számot adjon, hanem a közösség veszteségéről.
Ám a Sulinet programot apostoli pátosszal képviselő miniszter a megoldásról sem feledkezik meg. Technikai változtatásokat tart szükségesnek – az internetes hálózatot kell tökéletesíteni, javítani kell az iskolák technikai felszereltségén. (Emlékeztetni szeretnék: nincs tökéletesen védett rendszer, még a Pentagon adataihoz is hozzá tudtak jutni felkészült fiatalok.)
Valami műterméket remél helyettesíteni a miniszter egy természetes (itt ezt etikai értelemben kell vennünk), nálunk egyre inkább hiányzó vonással: az erkölccsel.
Lehet zárt információs rendről papolni, ki lehet rendelni iskolaigazgatókat, hogy cipeljék a súlyos dobozokat, mód van biztonsági emberek mozgósítására. Hatalmi arroganciával célozhatnak igazgatók, diákok hibájára – kéretik azonban legalább a pedellusokat tisztának hagyni… Másokra mutogató, talmi s e mivolta miatt visszataszító az, amit a miniszter tesz. Egy, az érintett korosztályra még úgy-ahogy jellemző hitet, beállítódást ingatott meg a miniszter úr azzal, hogy mellébeszél. Ez több mint hiba: bűn.
A történtek után mennyit ér az oktatási miniszter szava? Számomra Magyar Bálinté immár semmit. A reális reakció a történtekre nem a lemondás remélése, hanem a leváltás. Ez a természetszerűleg szükséges „jutalom”.
Balogh Tibor
egyetemi oktató, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar

„Szegény gyerekek”. Aki az idei botrányos érettségiről véleményt formál, kötelességének érzi, hogy sajnálkozzon „a szegény gyerekek” sorsa fölött, akiken most csattan ugyebár az ostor. Legyen bár a hibás Magyar Bálint, a minisztériumi apparátus, a tételeket őrző cég, az iskolák, az egész érettségi rendszer, a „terroristák”, a Fidesz, a jobboldal, pénzéhes bűnözők vagy bárki más, a „szegény, ártatlan gyerekek, akikkel most csúnyán kiszúrtak” szöveget imamalomszerűen ismételgetni kell. Kérdem én azonban, a most krokodilkönynyeket hullatók gondoltak-e a „szegény gyerekekre” akkor, amikor a csillebérci úttörőtábor eladásán serénykedtek? Vagy amikor az Oktatási Minisztérium egyes vezetői külföldre utazgattak, vajon a „szegény gyerekek” jártak-e a fejükben? S amikor a kormány egyes tagjai – köztük Magyar Bálint – luxusvillájukat építették, sajnálkozott-e a „szegény gyerekek” sorsán? Vajon azok az Oktatási Minisztérium körül sáskahadként keringő haveri és rokoni cégek, amelyek a Sulinettől kezdve a tanártovábbképzésig minden lehetséges zsíros üzletet megszereztek maguknak, mennyit törődtek a most érettségiző „szegény gyerekekkel”? Felszólalt-e valaha is ez a sok sajnálkozó és aggódó politikus a médiából áramló szennyáradat ellen? Végtére is miért csodálkozunk azon, ami történt? Értsük már meg: nem lehet egy országot büntetlenül szétlopni, és közben megállás nélkül hazudozni. A számlát idővel mindannyian megfizetjük.
Zábori László
tanár, Budapest