Beregszász és főiskolája

El tudnék egyszer képzelni kis hazánkban egy hetedhét országra szóló vetélkedőt arról, hogy mit tudnak ma diákjaink a határon túli magyarokról. Az általános iskolát végzettek vagy a gimnazisták. Olyan egyszerű kérdésekkel kezdeném, mint annak idején – jó három évtizede – magánfölmérésében Pásztor Emil egri főiskolai tanár vagy a történész Für Lajos, aki azt a címet adta nagy érdeklődést – és még nagyobb cenzori figyelmet – kiváltó cikkének: Milyen nyelven beszélnek a székelyek? A kommunista hatalom évtizedeken át igyekezett felejtéssel, tiltással kitörölni az emlékezetből magát a tényt, hogy az országhatárok túlsó oldalának nagyobb részén velünk egy nyelvet beszélő emberek élnek, akik éppúgy magyarok, mint mi. És olyan tájakról van szó, amelyekhez ezer szállal kapcsolódik történelmünk.
Azt hihettük, hogy 1989 után gyökeresen megváltozik majd a helyzet, s nem kell magyarázni, hol van Rimaszombat és Magyarkanizsa, Segesvár és Munkács. De naponta tapasztalhatjuk, hogy szükséges a magyarázat, a magyarországi polgárok többsége vajmi keveset tud a határon túli magyarokról.
Beregszászról is újra és újra el kell mondani, hogy a kárpátaljai magyarság fontos központja, hogy Ukrajna egyetlen magyar többségű városa. Két művelődési intézményéről állíthatjuk, hogy jelentősége nem csupán helyi érvényű, hanem az egész nemzetnek fontos. Az egyik az Illyés Gyula Nemzeti Színház, a másik a főiskola, amely nem olyan régen vette föl – a szűkebb pátria hagyományaihoz hűen – II. Rákóczi Ferenc nevét. Ennek a főiskolának évek óta kemény harcot kell vívnia létjogosultságáért egy nagyjából kétszázezres magyar közösség szolgálatában. Szerény anyagi körülmények között végzik munkájukat, nem egy adminisztratív és jogi akadályt kerülgetve. Így még többre értékelhetjük ennek a főiskolának a művelődési munkáját. Előadásokat, sportvetélkedőket, könyvbemutatókat szerveznek a diákság és a város érdeklődő közönsége számára. Pénteken Népi építészet Kárpátalján címmel nyílik kiállítás a kollégium Révész Imre Termében. Két környékbeli településről – Nagypaládról és Nagyberegről – készültek a pannókon látható rajzok. Szabó László budapesti főiskolai tanár szervezésében készültek e munkák, jól példázván a magyar–magyar együttműködés hétköznapi lehetőségeit is.