Röviden
Több mint egymillió forintba kerül annak a 2007-ben felvett költségtérítéses gépészmérnök-hallgatónak a 2008-as tanév Nyíregyházán, aki nem a város vonzáskörzetében lakik. Ilyen feltételek között nem csoda, hogy a főiskolára jelentkezők száma tavaly ezer
Kibilleg a Caracalla fürdő öltözőfolyosójáról, s amint kamera és lámpák számára hasznos térbe ér, százfogas vigyort ölt. Már a bőgősor mögött gesztikulál fehér keszkenőjével, biztos, ami biztos. Ahogy a zenekaron átvezető járásban botorkál, a kövér ember
Hétfőn jelent meg az első elektronikus árverési hirdetmény az APEH honlapján, licitálni azonban csak 15 nap elteltével lehet. Az új értékesítési mód az árverési maffia visszaszorítását szolgálja: az ajánlattevők kilétét csak az adóhatóság ismeri. A világh
Számos balesetet okozott tegnap is az ónos esőtől csúszós aszfalt, főleg az éjszakai fagyok után, a hajnali és reggeli órákban. A szegedi Bertalan hídról lezuhant egy kamion, magával sodorva egy kerékpárost is. Az M0-s autópályán két kamion, az 54-es főút
Magas, 7,5 százalékos szintre állt be a munkanélküliségi szint hazánkban, miközben a Központi Statisztikai Hivatal által kimutatott foglalkoztatási ráta közel fél százalékponttal csökkent. Az ellentmondás abból adódik, hogy a munkanélküliek jó esetben a f
Tízmilliókat fizettek ki állami pénzből esetenként az elmúlt két választási ciklusban tanulmányokra és egyéb fölöslegesnek tűnő, különös beszerzésre. Átmásolt, elavult elemzésekre, méregdrága postásbiciklikre és szobakerékpárra, fagylaltgépekre, napozóágy
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
HETI AGYRÉMEK – Brüsszelben új vízstratégiát dolgoztak ki, mely szerint a gazdáknak is fizetni kellene a vízhasználatért.
A jogállamisági elvek valójában Brüsszelben nem érvényesülnek.
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.
A magyar gazdák ebben az ügyben is csak a kormánypártokra számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.