Pénz híján elporladt hat ősfa
Alig győzte hangsúlyozni José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a méltányos kölcsönösség elvét, amikor indokolta bizottsága azon javaslatát, amelynek értelmében súlyos feltételeket szabnak azoknak a nem európai vállalatoknak, amelyek beruháznána
Alig győzte hangsúlyozni José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a méltányos kölcsönösség elvét, amikor indokolta bizottsága azon javaslatát, amelynek értelmében súlyos feltételeket szabnak azoknak a nem európai vállalatoknak, amelyek beruháznána
Százéves fennállásának központi ünnepségét tartja ma a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon. A rendezvényt megnyitó hálaadó istentiszteletet Szabó István, a fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tartja. A reform
A védenceit óvatosan menedzselő Universum Box Promotion eddigi magyar ökölvívói közül Kovács István másfél, a félnehézsúlyú WBO-világbajnok Erdei Zsolt pedig szűk két év alatt jutott el profi pályafutása első címmérkőzéséig. Követőjük, ifjabb Balzsay Káro
Hűtlen kezelés miatt indított büntetőeljárást Szegeden a rendőrség egy az önkormányzat és egy magánvállalkozás közötti szerződés ügyében, amely a feljelentő fideszes önkormányzati képviselő szerint mintegy hetvenmillió forintnyi hátrányt okozott a városna
Kapcsolatrendszere fitogtatásával igyekszik megnyerni a bakonszegi választókat Taga László MSZP-s polgármesterjelölt – derül ki az október 14-i időközi választásra felhívó szórólapjából. A falu képviselő-testületében pénzügyi bizottsági elnökként, jelenle
Csehország úgy döntött, eladja azt a 3709 bunkert, amelyet még a kommunizmus időszakában építettek, hogy egy esetleges atomcsapás során meg tudja védeni a lakosságot. Betonbunkerek az egész keleti blokkban vannak szép számmal, míg Nyugaton inkább saját ma
Valószínű, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz kerül a gazdasági tárca védelmi referensének ügye, aki a minisztérium államtitkárának érdekében megpróbálta a rendőrséget rávenni: vegyék ki a rendszerből Garamhegyi Ábel hétfő éjjeli gyorshajtását. A mi
Az Európai Szocialisták Pártja (PES) a szlovák sajtó szerint „lelkesen” fogadta Robert Fico kormányfő Gyurcsány Ferencnek küldött meghívóját. Információk szerint Hannes Swoboda, a PES osztrák alelnöke „gyakori nem formális” találkozókat is említett, amely
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.