Visszás ifjúsági pályázatok

Az ifjúsági támogatásokkal kapcsolatos ellentmondásos hazai hírek, azt hiszem, számos anyagi nehézségekkel küzdő, a pályázatírással eredménytelenül kísérletező hazai civil szervezetben váltottak ki kételyeket. Ez különösen azoknál lehet így, akik a kedvező feltételekkel meghirdetett Cselekvő Ifjúság 2007– 2013-as időszakot átölelő programja keretében igyekeztek különböző ifjúsági programokhoz forrást gyűjteni.
A program a hazai pályázatokat meszsze felülmúló költségvetése, a támogatott célok széles köre révén látszólag kiapadhatatlan forrása olyan rendezvények szervezésének, amelyek a részben EU-tag, részben EU-tagság előtt álló Kárpát-medencei országok fiatalságának összefogását is szolgálhatnák. A határok nélküli Európa eszméje mi másban ölthetne testet, mint az európai fiatalság összefogásában, kultúrára, a természet szeretetére történő nevelésében. A hazai pályázati rendszer azonban mintha makacsul ellenállna minden hasonló kísérletnek. Így nem nyerhet támogatást olyan program, amely a környező országok közül egyszerre mozgósítja Szerbia, illetve Horvátország (Délvidék) és Ukrajna, így Kárpátalja fiatalságát. Mivel északkeleti szomszédunk – bár erre egészen egyértelmű utalást a program nem tartalmaz – Moldávia, Örményország és más kaukázusi államok részvétele hiányában nem támogatható, így pont a leghátrányosabb elcsatolt régió marad ki az esetleges közös rendezvényekből. A magyar bürokraták ráadásul úgy értelmezik a szabályokat, mintha az Európai Unió előírná, hogy mindenki csak a szülőföldjén költheti el a közös európai kasszából érkező eurókat, így hazai szervezet nem rendezhet határon túl ifjúsági programot. Nem beszélve arról, hogy egyetemista fiatalokat sem szabad főként szemináriumi és előadás-jellegű programokkal untatni, mert azok nem elég interaktív elfoglaltságok, tán őket is kosárfonásra vagy számháborúzásra kellene rávenni ahhoz, hogy megfeleljünk az EU szigorú előírásainak.
Bár a pályázatértékelés nagy szakértelemről és kritikai érzékről tanúskodik, a program hazai végrehajtó hatósága (a Mobilitás) magával szemben elnézőbb. Hisz az első kiírás határidejére a kötelező magyar fordítás sem készült el, így a megtévesztett honpolgár legjobb – esetenként az EU-s angol szöveg igényességét messze túlhaladó – angolsággal megírt pályázata sikertelensége kapcsán még inkább becsapottnak érzi magát. Nálunk, úgy látszik, semmi nem elég. S amellett, hogy a hazai költségvetés tervezésénél napról napra egyre komolyabb megszorításoknak vagyunk tanúi, a civil szervezetek hiába reménykednek, hogy kellő szakértelemmel, közigazgatási gyakorlattal és nyelvtudással legalább az EU-s forrásokból részesülhetnek.
Sajnos, a Kárpát-medencén belüli határokat – úgy tűnik – nemhogy lebontani, de még enyhíteni sem kívánja hazánk hivatalnoki rétege. Az uniós tagsággal inkább igyekeznek azokat, ha lehet, még jobban bebetonozni.
Novák Zsuzsanna
egyetemi tanársegéd, Budapest