Röviden
Lapunk írása után visszavonta és újranyomja az Oktatási Minisztérium háttérintézménye a szabad demokrata és szocialista politikusokat – heti életritmusuk, munkarendjük által – népszerűsítő tankönyvet.
Két olyan alapszak is indul a Magda Sándor szocialista képviselő vezette Károly Róbert Főiskolán, amelyeket súlyos szakmai hiányosságok miatt nem támogatott a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB). A képzések az oktatási miniszter külön engedélyével indulh
Az alkoholizmussal és a szeszes italok fogyasztásával kapcsolatos hírek nemhiába kerülnek mindig a brit újságok címlapjaira, nem véletlenül válnak „sztorivá”. A szigetországi média a társadalom egyik súlyos betegségének tartja a túlzott mérték
Helyi szocialista viszályok és a párton belül egymással ellentétes érdekkörök harca miatt kellett távoznia Veress József uniós ügyekért felelős politikai államtitkárnak. Sajtóinformációk szerint a történetben szerepet játszik Dobrev Klára, a miniszterelnö
Ma délelőtt 10 órakor a Sándor-palota tükörtermében Sólyom László köztársasági elnök bejelenti, mikorra tűzte ki az idei országgyűlési választások időpontját. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a választási kampány.
Az Egészségügyi Minisztérium tárgyalásokat kezd arról, miként lehetne nemzetközi együttműködéssel segíteni a magyarországi szervátültetéseket. Az Eurotransplant vezetői februárban új ajánlattal érkeznek hazánkba.
Követve a nemzetközi tőkepiacokat, jelentős gyengüléssel kezdett tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX a nap végére mérsékelni tudta veszteségét, ám még így is több mint 191 ponttal alacsonyabban zárt. A főbb részvények közül csak a Mol papírjai tu
Töröltette nevét az üzemeltetői engedélyből a BASe Kft., amely tavaly novemberig légi mentési szolgáltatást végzett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentőhelikoptereivel. Az üzemeltetési jog így a szolgálathoz került, de a helikopterek mégsem szállhatnak
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valójában minden esélye megvan a Fidesznek.
Újabb szankciókat jelentett be a brit kormány.
Eddig közel 400 ezer hallgatónak segített diplomához jutni a konstrukció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.