Egy gyűrű
Egy férfi életveszélyes, két másik súlyos állapotban van azok közül, akiket egy húszéves fiatalember késelt meg szerdán az egyik moszkvai zsinagógában. II. Alekszij pátriárka együttérzését és sajnálatát fejezte ki, míg az izraeli nagykövetség az orosz kül
Nem sikerült megfelelő donort találni annak a négyéves kislánynak, akin hazánkban először végeztek élő donoros májátültetést. Az édesapjától kapott szerv nem működik, s a gyermek kóma közeli állapotba került.
Tavaly csaknem hat százalékkal nőtt a fizetésképtelenné vált hazai cégek száma 2004-hez képest – derül ki a Coface Hungary elemzéséből.
Noha 2002 óta csaknem tizenötezer fős leépítés történt a köztisztviselői szférában, Gyurcsány Ferenc a napokban a közigazgatási kar megvédésére tett ígéretet. Nem mellékes, hogy a leépítések elsősorban a lakossági szolgáltatások területét érintették, a tá
Folyóinkon az árvízveszély megszűnt, a belvíz a csapadékmentes időnek és a szivattyúzásnak köszönhetően lassan csökken. A fagyott talaj telítettsége azonban százszázalékos, s a szakemberek attól tartanak, hogy a később várható enyhébb időjárás és az eső m
Egy törvényességi felügyeleti kérelemmel és egy másik beadvánnyal is a Legfőbb Ügyészséghez fordult a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának négy társadalmi kurátora.
Az eredeti tervekkel szemben január helyett csak májustól lesz kötelező az elektronikus munkáltatói adatszolgáltatás. Az on-line ügyintézés mellett további adminisztrációs terhek is nehezítik a vállalkozások mindennapjait. Az evázóknak például negyedévent
Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtt számolhat be a hónap végén Juhász Ferenc honvédelmi miniszter arról, hogy a szaktárca mire költi a csaknem száz honvédségi ingatlan értékesítésének bevételét. Az ülést Simicskó István (Fidesz) kezdeményezte, aki
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az iráni légelhárítás gyenge, és képtelen felvenni a harcot az izraeli légierővel.
A vizsgálatban mostantól nemzetközi szakértők is részt vesznek.
A kormányfő 36 évvel ezelőtti beszéde a rendszerváltoztatás szimbólumává vált, és azóta is meghatározza politikai pályáját.
Az Atlético Madridnál nagyon dühösek, miután 4-0-ra kikaptak a PSG-től a klubvilágbajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.