Röviden
Nemzeti garanciatörvényt hozna a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök tegnap az Országgyűlésben ismertette azt az öt vívmányt – például a gáz árát és a tizenharmadik havi nyugdíjat –, amelynek védelmét kétharmados jogszabályban garantálnák.
A Koszovó-tárgyalások gyakorlatilag már megkezdődtek. Miközben Brüsszelben az EU külügyminiszterei Martti Ahtisaari ENSZ-különmegbízottal tanácskoznak – amelynek során kijelölik az EU megbízottját a nemzetközi közösség delegációjában –, Szerge
Mentőalakulatok kutattak tegnap túlélők után az összedőlt épületek romjai között az Egyesült Államok közép-nyugati vidékén, ahol tornádó söpört végig vasárnap éjjel. A természeti csapásban legkevesebb huszonkét ember vesztette életét. A térségben élőket á
A kormány szakértői még dolgoznak Gyurcsány Ferenc vasárnapi kezdeményezésének részletein, az úgynevezett bébikötvény 2006-os bevezetésén, amelyet egyébként 2001-ben Demszky Gábor főpolgármester vetett fel elsőként, majd Esztergom fideszes polgármestere a
Nem született meg a minősített többség az Érd és Térsége Vízközmű (ÉTV) Kft. várost megillető részének privatizációjára kiírandó pályázat ügyében múlt pénteken a helyi önkormányzat képviselő-testületi ülésén. A határozat azért bukott meg, mert az SZDSZ-fr
A kormány szakértői még dolgoznak Gyurcsány Ferenc vasárnapi kezdeményezésének részletein, az úgynevezett bébikötvény 2006-os bevezetésén, amelyet egyébként 2001-ben Demszky Gábor főpolgármester vetett fel elsőként, majd Esztergom fideszes polgármestere a
Nemzeti garanciatörvényt hozna a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök tegnap az Országgyűlésben ismertette azt az öt vívmányt – például a gáz árát és a tizenharmadik havi nyugdíjat –, amelynek védelmét kétharmados jogszabályban garantálnák.
Másfél milliárd forint hitelt készül felvenni Bicske önkormányzata a Magyar Fejlesztési Banktól – közölte lapunkkal Tiborcz Péter, a Fidesz választókerületi elnöke. Véleménye szerint ma még kérdéses, hogy a város a mostani bevételek tükrében miből f
Zárószavazást tartott tegnap a parlament az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról, a luxusadó, valamint az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás bevezetéséről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főpolgármesternek nem számít, hogy a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta.
Az énekesnő a legfrissebb albumát mutatja be.
The Austrian Presidential Palace press office has done nothing for days but obstruct the work of independent journalists. Press freedom in Austria appears to be eroding away.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.