Úton
K ö n y v e s h á z
A jövedéki adó egy részének visszatérítésével segítené a Pénzügyminisztérium a fuvarozókat, cserébe viszont azt kéri, hogy tankoljanak itthon. A két fél képviselői tegnap tárgyaltak, megegyezés nem született. Hatvanmilliárd forintos kiesést okoz az államk
Huszonnyolcmillió forintot emelt ki a szállításra váró pénzeszsákokból egy ismert bank alkalmazottja, akit sikkasztás gyanújával csütörtökön őrizetbe vettek a budapesti rendőrök. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, de hogy hová tette a pénzt, a
Az idei évi büdzsé jellemzője, hogy a pénzügyi tárca a magas államháztartási hiány csökkentése érdekében igyekszik különböző tételeket kivonni a költségvetésből. Trükközési hajlandósága miatt egyenesen Rodolfó büdzséjére keresztelték el a 2005. évi fiskál
Néhány hónapja a hozzáértők a kilencvenes évektől nehéz helyzetbe került magyar képregény reneszánszáról beszélnek, a nyugaton egyesek által már „kilencedik művészetnek” tartott képregény népszerűségének lassú növekedésében reménykednek. Olvas
A volt ferencvárosi pályaudvar területén egy hónapja adták át az utóbbi évtizedek legjelentősebb kulturális létesítményét, a Művészetek Palotáját. Az épületben ezerhétszáz ülőhelyes koncertterem, négyszázhatvan nézőt befogadó fesztiválszínház és a budapes
Magyarországon több tízezer fiatal marihuánafüggő él. A tiltás enyhítése, amelyre a droglobbi – polgári mozgalomnak álcázva – törekszik, szakértők szerint tovább növelné ezt a számot. Ujváry István cannabiskutató több elemzés adatait összehaso
P r e m i e r e l ő t t
A kórházi orvosok több mint egy évtizeddel korábban mehetnének nyugdíjba az átlagos munkavállalónál, ha az orvosi ügyeletet teljes egészében munkaidőnek ismernék el.
Francoise Le Bail asszony, az Európai Bizottság (EB) vezetője, José Manuel Barroso helyettese és egyben fő szóvivője lapunk azon kérdésére, főnöke tud-e arról, hogy Kovács László adóügyi biztos a Külügyminisztériumban is tart fenn irodát, saját titkársága
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közel háromszor annyival száguldott a sofőr, mint amennyi a megengedett sebesség.
A Brough Superior márkával közösen készítették el az RMB01-es motorkerékpárt.
Ez egyre durvább lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.