Az Európai Parlamentben tavaly megszavazott, úgynevezett Catania-jelentésnek – mely az uniós kábítószer-ellenes stratégiára tett javaslatot – van egy különös függeléke. Az állítólag tudományos megalapozottsággal készített szöveg, amelyet több magyar képviselő is helyeselt, hangsúlyozza: a kábítószereket hatásuk alapján egyedileg kell vizsgálni, s azt a legalább másfél évtizede idejétmúlt megállapítást teszi a marihuánára utalva, hogy egyes szerek – különösen a könnyű drogok (light drugs) – nem okoznak függőséget. A jelentés e mondata már csak azért is furcsa, mert ma már nemzetközi szaktekintélyek állítják a marihuána feltárt veszélyeire hivatkozva, hogy a könnyű drog megjelölés pontatlan, és hazánkban is számos klinikus számolt be marihuánafüggőkről.
A marihuánafüggőségről az 1990-es évek elején még csakugyan azt tartották, nem létezik. Ujváry István gyógyszerkémiával foglalkozó vegyészmérnök, aki több cannabiskutatással kapcsolatos tudományos társaság tagja, úgy véli: ennek egyik oka az, hogy a függőség (addikció, illetve dependencia) meghatározása évtizedekig a súlyos elvonási tüneteket okozó heroin modelljén alapult, s ez megnehezítette a viszonylag enyhe elvonási tünetekkel járó marihuánafüggőség felismerését. Akadályt jelentett az is, hogy az úgynevezett addiktív potenciál megállapításakor önadagolásos állatkísérletek adatait is figyelembe veszik, és ilyen kísérletet csak a közelmúltban sikerült végezni. Újabb vizsgálatok alapján azonban kiderült: a marihuána addiktív potenciálja alig marad el az alkohol függőségre hajlamosító tulajdonságától! Nemzetközi felmérések alapján egyértelmű, hogy az életükben valaha marihuánát használók körülbelül tíz százaléka lett függő, azok közt pedig, akik ötnél több alkalommal szívtak füves cigarettát, ez az arány húsz–harminc százalék. A naponta szívóknak mintegy fele már a komoly függőség jeleit mutatja. A marihuána magyarországi elterjedtségére vonatkozó adatok szerint – óvatosan becsülve is – hazánkban több tízezer főleg fiatal marihuánafüggővel kell számolni.
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központjának (EMCDDA) adatai szerint napjaink marihuánájának hatóanyag-tartalma általában négy–nyolc százalék, ami a korábbiakhoz képest igen magas – a beltéri termesztéssel nyert drog pedig ennél akár kétszer erősebb is lehet. A kender kannabinoidjai a központi idegrendszerre hatnak; e rendszer működésének alapja az idegsejtek hálózatának finoman szabályozott együttműködése. Mivel az idegsejthálózat „hangolása” a fejlődés idején, életünk első másfél évtizedében történik, e rendszer belső egyensúlyát ekkor megzavaró hatás maradandó is lehet. Az úgynevezett „félrehangolódás” kockázata különösen akkor nagy, ha az abnormális ingerlés tartós, illetve gyakori. Freund Tamás agykutató szerint az alkalmi droghasználat időlegesen, a rendszeres pedig tartósan ronthatja a tanulási képességeket. Hasonló következtetések vonhatók le az emberi agy képalkotó módszerekkel történő új vizsgálataiból, illetve agymorfológiai elemzésekből is, amelyek az agyműködés sajátos elváltozását mutatták ki. Amerikai, ausztráliai, kanadai és új-zélandi kutatóknak az utóbbi években végzett felmérései is jelzik, hogy a heti több alkalommal marihuánát szívó fiatalok tanulmányi eredményei elmaradnak a ritkábban fogyasztó és a fogyasztással felhagyó, illetve absztinens társaikétól. Ez a veszély épp abban a korban leselkedik a fiatalokra, amikor az iskolában, az egyetemeken további életükre készülnek fel.
Ujváry István emlékeztet arra, hogy a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás esetében is évtizedekbe telt annak tudományos igazolása, hogy e „kellemes és másnak nem ártó időtöltések” súlyos egészségkárosodást okoznak. Azóta kiderült: a társadalom által már elfogadott és széles körben használt szerekkel kapcsolatban az egészségpolitika szinte lehetetlen feladatokra vállalkozik, s az utólagos tiltás, bármilyen jóindulatú legyen is, egyenesen abszurd politikai következményekkel jár – amint azt az 1980-as években a Szovjetunióban a Gorbacsov-féle alkoholellenes kampány kudarca is mutatta. Ugyanakkor a mohamedán országokban működik az alkoholtiltó politika, mert a fogyasztásnak nincs társadalmi elfogadottsága. Ahol azonban egy szűk réteg által normálisnak tartott, valójában abnormális viselkedést a többség jóváhagy, ott az egy generáció alatt normává lesz.
Gyakori liberális érv – Konrád György nyomán –, hogy a marihuána, de általában más kábítószerek használói is csak maguknak ártanak, másnak nem. Azonban tény, hogy a cannabis használatát, élvezetét, esetleg a hirtelen jövő, kellemetlen mellékhatások elviselését meg kell tanulni. Ez egyedül és az első alkalommal nem megy, ezért terjedt el a három–öt fős csoportokban való fogyasztás szokása. A kutató felteszi a kérdést: ha nyilvánvaló, hogy a néhány alkalom alatt megtanult marihuánafogyasztás egészségkárosító viselkedés elsajátítását, a függőséghez vezető út első lépéseit jelenti, akkor elnézhetjük-e magát a betanítás folyamatát? Másképpen fogalmazva: az együttes fogyasztás vajon nem meríti-e ki a másnak ártás fogalmát?
Gyakran felmerül a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán univerzális, jól működő és fenntartható kábítószer-politika. Wayne Hall, az ausztráliai Queenslandi Egyetem marihuánával foglalkozó nemzetközi szaktekintélye és Rosalie Liccardo Pacula, a neves amerikai RAND Corporation kutatóintézet közgazdásza a cannabishasználat közegészségügyi vonatkozásairól 2003-ban megjelent tanulmánykötetében áttekintette e szer szabályozására vonatkozó eddigi kísérleteket és tapasztalatokat. Mérlegelték, hogy a különféle drogpolitikai javaslatok – így a részleges vagy teljes dekriminalizálás vagy a szigorúan szabályozott körülmények közötti legális piac bevezetése – milyen gazdasági és közegészségügyi következményekkel járnának. Bár a droglobbi gyakran érvel azzal, hogy a tiltáson alapuló „marihuánapolitika” sok pénzbe kerül, a tanulmány rámutat: hogy pontosan mennyibe, arra még nemzetközi viszonylatban sincs felméréseken alapuló, megbízható adat. Azt is csak becsülni lehet, hogy a kábítószerek üldözésére fordítandó kiadások hányad része kapcsolatos kizárólag a marihuánával. Márpedig ha a jelenlegi marihuánapolitika költségeit csak becsülni lehet, akkor e politika változásából adódó esetleges megtakarítások pontos megjövendölése – ami kedvelt liberális szólam – is megalapozatlan; ráadásul egy legalizált, ám szigorúan szabályozott piac fenntartása is jelentős költségekkel jár.
A kábítószerek – különösen a cannabistermékek – dekriminalizációját követelők hangsúlyozzák, hogy az alkohol és a dohánytermékek fogyasztása jóval több halálesetet és nagyobb egészségügyi kárt okoz, mint az összes illegális kábítószer együttvéve. Igaz: jelenleg a dohányzás okozta krónikus betegségek – daganatos, valamint szív- és érrendszeri betegségek – évente mintegy harmincezer honfitársunk halálát okozzák, és sokezres nagyságrendű a krónikus alkoholfogyasztás okozta halálesetek száma. E tények mellett jelentéktelennek tűnik a kábítószerek miatt történő évente nagyjából félszáz haláleset – ráadásul ezek közt a marihuánának legfeljebb epizódszerep jut. Ha azonban mélyebbre hatolunk az okok vizsgálatában, kitűnik, hogy épp a legalitás miatti szabad hozzáférés teszi lehetővé az alkohol- és dohányfogyasztás elterjedését, s nagy a szerepe az alkohol és – pillanatnyilag – a dohányzás társadalmi elfogadottságának is. Amíg szeszes italt és cigarettát korlátozás nélkül lehet vásárolni, addig a legelterjedtebb illegális drog, a marihuána beszerzése nehézségekbe ütközik. Érdemes összevetni a rendszeresen dohányzók két és fél milliós létszámát azzal a néhány százezer fővel, akik életükben egynél több alkalommal fogyasztottak valamilyen kábítószert hazánkban! A hazai nemzetközi felmérések egyöntetűen azt is jelzik, hogy a fiatalok túlnyomó többsége még a marihuánát sem próbálja ki, ami a társadalom elutasító attitűdjén kívül a törvényi szigornak is köszönhető.
Egyesek azt is felvetik, hogy a súlyos egészségi ártalmakat okozó alkoholfogyasztás mérsékelhető lenne, ha a fiatalok az állítólag ártalmatlanabb marihuánára térnének át. A felmérések azonban azt mutatják, hogy a fiatalok a marihuánát nem az alkohol helyett, hanem inkább azzal együtt fogyasztják. Hasonló a helyzet a marihuána és más drogok esetén: ezek nem egymást kiváltó, hanem egymást kiegészítő szerek. Az alkoholista vagy a heroinista valószínűleg akkor sem térne át marihuánára, ha ez utóbbi jogi megítélése enyhébb lenne.
Ha Magyarországon a fogyasztással összefüggő kereslet tiltása a liberális várakozásnak megfelelően – akár az úgynevezett polgári engedelmességi mozgalom nyomán – enyhülne, ennek következményeként valamelyest csakugyan csökkenhetnének a vonatkozó költségek. Azonban, mivel a rendszeres fogyasztás növekedne, az így megtakarított összeget felemésztenék a kezeléssel járó megugrott kiadások.
Az ENSZ 1961-es egységes kábítószer-egyezményének és az 1971-es pszichotropegyezményének bevezetői alapvető célként határozzák meg, hogy megóvják a társadalom tagjait a kábítószer-fogyasztás egészségkárosító hatásaitól, valamint a kábítószer hatása alatt állók másokat is veszélyeztető magatartásától. A cannabisszármazékokkal kapcsolatos jelenlegi hazai szabályozás ezeken az egyezményeken alapszik. A tiltás azt a célt szolgálta, hogy nehezítse e szerek fogyasztását, illetve az elrettentés eszközével éljen, ezáltal csökkentve az egészségi ártalmakat. Ujváry István szerint a kriminalizálás elérte célját: legalább a fiatalok túlnyomó részét megvédi a tartós fogyasztástól. Bár a tiltással nem lehet teljesen felszámolni a nem kívánt viselkedést, a kutató egyetért John Stuart Mill-lel, a neves liberális gondolkodóval, aki A szabadságról című munkájában így ír: „a tiltott cselekmények elkövetői […] arra kényszeríthetők, hogy cselekedeteiket bizonyos titkossággal és rejtélyességgel övezzék, s így senki ne tudjon róluk semmit azokon kívül, akik kifejezetten keresik őket, s ennél többet a társadalom nem kívánhat elérni”. Mill azt is megállapítja: „amint egy ember viselkedésének bármely része hátrányosan hat mások érdekeire, a társadalom illetékessé válik a dologban. […] Amint egy személy vagy közösség megfoghatóan károsodik vagy megfogható esélye van annak, hogy károsodni fog, az esetet ki kell vonni a szabadság tartományából, és az erkölcs vagy a törvény hatáskörébe kell utalni.”
A kutató úgy látja: ha a politikusok a marihuánafogyasztással kapcsolatos jogszabályi tiltást érdemben megváltoztatnák, ezzel a mai fiatalok és a jövő nemzedékek egészségét tennék kockára, és a következmények aligha lennének visszafordíthatóak. A politikai és jogi döntéshozók kötelessége, hogy döntéseiket naprakész és tudományosan megalapozott információk alapján hozzák meg. E tekintetben mind a költségek, mind a fogyasztás elterjedésének és mértékének alakulására vonatkozó adatok, trendek és az egészségügyi következmények ismerete szükséges. Amennyiben bizonytalanságok adódnak, az elővigyázatosság elvét célszerű érvényesíteni.
A marihuánafogyasztás egészségi következményeinek egy részét a pszichoaktív hatóanyag, azaz a tetrahidrokannabinol (THC), más részét pedig a füsttel a szervezetbe kerülő, jobbára ismeretlen vegyületek okozzák.
Azonnali (akut) hatások:
– felfokozott szívműködés (a pulzusszám akár a másfélszeresére nőhet!);
– izgatottság, pánikreakciók (különösen kezdő fogyasztóknál);
– pszichotikus tünetek (főként erre hajlamos egyéneknél);
– koncentrálási, memória- és mozgási, illetve mozgáskoordinálási zavarok;
– agyi vérkeringési zavarok.
Rendszeres fogyasztás következtében kialakuló (krónikus) következmények:
– várhatóan bekövetkező hatások: krónikus bronchitis (hörghurut), függőség (elvonási tünetek), súlyos pszichózisok, valamint enyhe tanulási, figyelem- és memóriazavarok, amelyek a fogyasztás abbahagyásával többnyire lassan visszafordíthatók;
– hosszabb távon valószínűsíthető hatások: szájüregi és légzőszervi daganatok (a dohányzáshoz hasonlóan), a serdülőknél az iskolai, a felnőtteknél pedig a munkahelyi teljesítmény romlása.
Különösen nagy a káros hatások megjelenésének kockázata hátrányos helyzetű és a fogyasztást korán elkezdő serdülőknél (esetükben a függőség kialakulása és más drogok kipróbálása is valószínűbb); asztmás és más légúti betegségben szenvedőknél; skizofréniára hajlamos egyéneknél (a betegség korábban megjelenhet, és a tünetek súlyosabbak lehetnek); szív- és keringési panaszokkal rendelkező középkorúaknál (szívroham, illetve szélütés veszélye). A marihuánát fogyasztó terhes nők gyermekeinél alacsonyabb születési súly várható, kisgyermekkorban enyhe értelmi zavarok léphetnek fel.
