Lengyel vizsgálat a katyni mészárlásról
Kikezdi az EU erkölcsi tőkéjét, ha szó nélkül hagyják a legutóbbi romániai választási visszaéléseket – írja pénteki számában a The Economist. A vezető brit gazdasági-politikai folyóirat szerint ugyan Romániában a választási csalás éppen annyira vára
Kikezdi az EU erkölcsi tőkéjét, ha szó nélkül hagyják a legutóbbi romániai választási visszaéléseket – írja pénteki számában a The Economist. A vezető brit gazdasági-politikai folyóirat szerint ugyan Romániában a választási csalás éppen annyira vára
Hiába jelentette be Draskovics Tibor, hogy az EU statisztikai hivatala elfogadta a kedvezőbb adatokat mutató hiányszámítási módszert, a végleges döntést mégis az uniós pénzügyminiszterek tanácsának, az Ecofinnek kell meghoznia, így egyáltalán nem biztos,
A Buttiglione-ügy túszának mondta magát európai bizottsági jelöltségét kísérő hányattatásaival kapcsolatban Kovács László abban a portréban, amelyet az európai uniós ügyekkel foglalkozó, European Voice című hetilap közölt róla Brüsszelben tegnap megjelent
Legkésőbb vasárnap éjfél körül megtudhatjuk, miként zárul a két kérdésről meghirdetett országos ügydöntő népszavazás. A hivatalos végeredményt a jövő hét második felére ígéri az Országos Választási Iroda. Az október 22-i adatok szerint 8 065 094 vál
Súlyos szabálytalanságokat, például túlszámlázást, ellenőrizhetetlen elszámolást állapított meg egy belső ellenőrzés jelentése az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) abban a modellkísérletben, amelyre a kormány az egész magyar egészségügyi refor
Az európai átlagot messze meghaladóan növekedett Magyarországon az ásványvíz fogyasztása. Vajon miért adnak az emberek pénzt azért, amit otthon a csapból is megkaphatnak? Az egyik lobbi azt harsogja, az ásványvíz az egészséges élet nélkülözhetetlen eleme.
Az új vezetők kinevezésével elindul a Honvédelmi Minisztérium saját tulajdonú cégeinek átalakítása is – derült ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter sajtóbeszélgetésén. Fapál László új közigazgatási államtitkár és Zámbori Mihály kabinetfőnök ezentúl
Soha eddig nem hangzott el annyi keserű szó a brit állampolgár szabadságának korlátozásáról, mint az idei év novemberében. A „parlamentek anyja” elé (ahogy a hagyományaikra büszke britek saját törvényhozó testületüket emlegetik) több ellentmon
Strandpapucsos küldetésnek csúfolják egyesek a Cipruson állomásozó békefenntartók misszióját. Pedig az a tény, hogy az ENSZ immár négy évtizede képtelen kivonulni a szépség szigetéről, azt mutatja, ha kicsit felsértjük a napfényt, tengert és hideg italoka
Harmadszor rendeztek kegyeleti konferenciát Budapesten. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum adott helyet a tanácskozásnak, amelynek célja a kegyeleti kultúra elmélyítése a társadalmi közgondolkodásban. Talán éppen annak a gondolatnak a jegyében fogalmazódott
G a s z t r o n ó m i a
L a p s z é l j e g y z e t e k
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elnök szerint a következő napokban jó hírek jöhetnek.
Különleges búcsút kapott a Roland Garros spanyol ikonja.
Kató Lilla előadása lehengerlő volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.