Úgy voltál szabad

mint törött ujjú
kézszorítás
fájdalmas-kemény
mint dobokkal ébredő
jó lovászlegény
mint mámor
indulat
és éjbe síró dal
– egyszerű, magyar –
mint őstől szép alak

úgy voltál szabad

aki mindent elkaszál
előbb
ha egyenest talál
az mindig a hősök
a korral nem egyidősök
virágját tépi le
és tűzi
bokrétának kalapja szélibe

mert legszebbek talán
vagy utolsónak épek
nagyvadak

mert az élők oldaláról
átvakítanak
a kéklő dobozba kábult népek
homály-bársonyán

ha nem vagy híg
laza
korszerű puhány
nem értett zseni
torz magányszobor
de kevély és komor
nagy természeted
a szoknyát kedveli
és mint hazád vár haza
az anya és a lány
ha életittas nábob
és felbőszült duhaj
módján élsz világot
látod
rögtön kész a baj

már
forr a bor torodra
és gyűlik sok rokon
gyakorlott szó csuklik
a készült torkokon
a vermed ásva vár
odvas ürege
mint csontos homlokon
az irtózat sebe

még rímet rímre hány
a búcsúzó beszéd
szájremegve szól
csöndfülekbe ül
de osztják már talán
a dúvad szerepét
az eddig parlagon hagyott
új erőkre rég
s az irigy harag
tehetetlenül
sírkövet farag
önnön fagyott
intrikáiból

saját halott:
annak tekint
és szerteszéled vacsorázni mind

mint törött ujjú
kézszorítás
fájdalmas-kemény
mint dobokkal ébredő
jó lovászlegény
mint mámor
indulat
és éjbe síró dal
– egyszerű, magyar –
mint őstől szép alak

úgy voltál szabad

2004. november 28.