Az ásványvízfogyasztás elterjedése ugyan nem azt bizonyítja, hogy nincs igazuk a csapvízivóknak, annyit azonban jelez, hogy megnövekedett Magyarországon is a tudatosabban táplálkozó, az egészségükre nagyobb gondot fordító emberek száma. Nemcsak fogyasztóként leszünk szerencsére egyre felvilágosultabbak, hanem környezethasználóként is. Sok helyen volt szokás, s talán még ma is az, hogy csatorna hiányában az emésztő vizét a használaton kívüli ásott kútba vezették, sőt az sem volt ritka, hogy a szovjet búvárszivattyú hatékonyságát és szűrőképességét felhasználva az emésztőből locsolták a kerti epret, paradicsomot. Mostanra azonban egyre többen tudják – hála a média felvilágosítómunkájának is –, hogy az eper nemcsak szép kerek lesz az emésztővíztől, hanem méreggel telt is, a paradicsom pedig fertőző baktériumokkal szennyezett, s remélhetőleg arról is sokan tudomást szereztek, hogy a kútba vezetett szennyvíz megfertőzi az ivóvízbázist. Jobb későn, mint soha: mintha egyre többen ismernék fel, hogy a víz valóban kincs.
Joggal ijedünk meg, amikor arról olvasunk, hogy Esztergomban egy hulladékégetőben történt környezetszennyezés miatt ihatatlanná vált a csapvíz, hogy a minap a Veszprém megyei Nemesgulács s előtte, a nyár végén a Csongrád megyei Nagytőke ivóvizében férgek úszkáltak, de amúgy nincs Csongrádban olyan település, amelyikben az ivóvíz minősége minden előírásnak megfelelne. Békésben hetvenötből hatvanöt településen magas a csapvíz arzéntartalma. És egyébként sehol sem találhatunk pontos információt arról, hogy a lakóhelyünkön milyen vizet szolgáltatnak, s van-e okunk aggodalomra. Egyszóval jó lenne tudni, mivel főzünk, mivel oltjuk szomjunkat.
A környezet- és egészségtudatos ember számára a határérték szó nem ismeretlen, de nem is rokonszenves, főleg, mert gyanítja, hogy a határértékekre egykor a politika, manapság inkább az ipari lobbi is szeret befolyást gyakorolni. (Emlékszünk még, hogy a csernobili atomfelhő az aktuális politikai határérték szerint számunkra ártalmatlan volt.) Az Európai Unió azonban talán garanciát jelenthet arra, hogy az egységesülő előírások, a biztonságra fordított nagyobb figyelem bizalmat szül. (Már ha nem ismétlődnek meg a paprikamérgezéshez hasonló esetek…)
Mit iszunk, mit igyunk? – kérdeztük tehát Borsányi Mátyást, az Országos Közegészségügyi Központ Környezet-egészségügyi Intézetének osztályvezetőjét, minden ivó- és innivaló vizek ellenőrét. Kezdjük azzal, hogy megbízhatunk-e a csapból érkező vízben, valamint abban, hogy a határértékeket valóban a mi tűrőképességünk figyelembevételével állapították meg?
„Ha egy hatvankilós ember naponta két liter vizet inna egy életen át, akkor minden százezredik, egyébként egészséges fogyasztóban okozna közvetlen károsodást az a víz, amelyiknek a különféle vegyületei a határértéken mozognak – magyarázza Borsányi Mátyás. – Azoknál a vegyületeknél, amelyeknek a hatását jól ismerjük, a vízminőségi előírásokban meghatározott határérték csak kis biztonsági tényezővel van csökkentve (két-háromszoros szorzóval), más esetekben ez jóval nagyobb, tíz-, sőt százszoros, daganatkeltő anyagok esetében ezerszeres is lehet.”
A magyarországi határértékeket már régóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint szabályozzák, sőt ezeken helyenként szigorítottak is nálunk. Az Európai Unió 1980-ban dolgozta ki, majd 1998-ban módosította ivóvíz-minőségi követelményrendszerét. Ennél egy ország saját listája természetesen lehet hosszabb, mivel nem feltétlenül azonosak mindenhol a problémák. Nálunk is vannak olyan határértékek, amelyek szigorúbbak, mint az EU-ban, ilyen például a víz fertőtlenítésére használt klór miatt képződő vegyületek mennyisége. A klórra ugyanis nemcsak a baktériumok reagálnak – amelyeket elpusztít –, hanem különféle kioldott, természetes vegyületek is: kedvezőtlen kémiai reakciókat is elindít, amelyek egészségkárosító anyagokat eredményeznek. Emiatt nálunk csak a lehető legkisebb klóradagot szabad használni a vízkezeléshez.
Magyarországon az ívóvíz-minőségi határértékeket 2001 óta szabvány helyett kormányrendelet szabályozza. Rögzítették, hogy a vízbázis védelme a környezetvédelmi és vízügyi, az összegyűjtés, tisztítás, kezelés, valamint a fogyasztóig való eljuttatás ellenőrzése az egészségügyi minisztérium feladata. Az élelmiszer-előállításhoz használt, csapból kifolyt víz a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozik. E rendelet szabályozza azt is, hogy Magyarországon új jogszabály hatálybalépése miatt a vízminőség nem romolhat. Hogy a klór példájánál maradjunk: nálunk a nyolcvanas évek közepétől az ötven mikrogramm/liter lett a vízben megengedett kloroform határértéke, szemben az uniós listán szereplő százzal. A hazai előírás nemcsak azt köti ki, hogy az ivóvíz szervesanyag-tartalma nem lehet paramétereit tekintve az egészségügyi határérték felett, hanem kitér arra is, hogy az íze, a szaga és a zavarossága olyan legyen, amilyet a fogyasztó elfogad. Borsányi Mátyás magyarázata szerint egy budapesti a jellegzetes, enyhén klóros ízt elfogadja, megszokta, egy szarvasi számára viszont az a természetes, hogy a csapból folyó artézi víz sárgás, szagos.
Szerencséje az országnak, hogy ivóvízbázisa geológiai és nem humán szennyezettségű. Mindössze két-három olyan kút található az országban, amelyben ipari oldószert találtak, és néhány helyen növényvédőszer-maradékot, nitrátot. A mélyfúrású kutakból tíz–százezer éves vizeket termelnek ki, az ötvenévesnél régebbi vizet adó kutak védettek. A nagy rétegnyomás miatt azonban a vízbázist ölelő kőzetekből olyan anyagok oldódnak ki, amelyek a vízben nem lennének kívánatosak.
A legveszélyesebbek: az arzén, a bór és a fluorid. Főleg az Alföldön lévő kutakban ezekből sok helyütt határérték feletti mennyiség található. A fluorid, amelynek hiánya is veszélyes (gondoljunk a divatos fluortartalmú fogkrémekre, amelyek a fogszuvasodás ellen kívánnak minket védeni), túl nagy mennyiségben éppen hogy megtámadja a fogzománcot. A bór vesekárosító hatású. Ezeknek az anyagoknak a kiiktatására nincs hatásos vízkezelési technológia, tehát vagy hígítani kell a vizet, hogy a koncentrációtartalom ne haladja meg a határértéket, vagy új vízbázist kell keresni. A sokat emlegetett nitrát a karsztvíz kísérője – a veszprémi vízben például mindig kimutatható –, ennek töménységét is hígítással lehet enyhíteni. A nitrátos víz a csecsemők gyomrában nitritté alakul, a nitrit a hemoglobinhoz kötődik az oxigén helyett, és fulladást okoz. Felnőtteknél a nitrátos víz a gyanú szerint felelős a gyomordaganat kialakulásáért. Borsányi Mátyás mindenkit megnyugtat: Magyarországon nincs olyan vezetékes ivóvíz, amelyben a nitrát menynyisége kifogásolható lenne. (Bár ez az egyetlen olyan határérték, amelyet az uniós előírások miatt nálunk is emeltek – negyven mikrogramm/literről ötvenre.)
Az ivóvízben található legfélelmetesebb hangzású anyag az arzén, amelyet a köztudat halálos méregként tart számon. A szelénnel együtt a vulkanikus kőzet kísérővegyülete. Nálunk szórványproblémának számít, bár az arzén határértékének túllépése jelenleg 402 településen 1,3 millió embert érint. Dél-Finnországban is sok a kifogásolt ivóvíz, Ázsiában, Dél-Amerikában pedig ennél jóval nagyobb a probléma. Mindenhol óriási erőfeszítést tesznek a vizek arzénkoncentrációjának csökkentésére. Magyarországon a hetvenes években még száz, később ötven mikrogramm/liter lett az elfogadott határérték, amelyet az unió 1998-ban tízre szállított le. (Amerikában, Kaliforniában kettőre próbálják leszorítani.) Az arzén sem távolítható el könnyen víztisztítási eljárásokkal; hígítani lehet az arzénos vizet bonyolult és költséges módon, amennyiben távvezeték nincs, illetve a környéken új kút nem fúrható. Itthon nem igazolt feltevések szerint a túlzott arzénbevitel felelős lehet a bőrrák kialakulásáért. Azokban az országokban, amelyekben igen magas a napsütéses órák száma, az arzén nemcsak az ivóvízzel, hanem a szintén sok arzént tartalmazó tenger gyümölcseivel (rákokkal, kagylókkal stb.) kerül be az emberi szervezetbe. Mivel Magyarországon e kettős veszély csekély mértékű, sok egészség- és vízügyi szakember érvelt, érvel azért, hogy ne fogadjuk el a miénknél alacsonyabb uniós határértéket. A mai egészségügyi felfogás szerint azonban a megbetegedés kockázatának a csökkentése, a megelőzés az, ami miatt a nemzetközi egyetértésben (Egészségügyi Világszervezet, 1993) megszabott határérték betartása mellett foglaltak állást.
Nemzetközi kutatások folynak azzal kapcsolatban, felelős-e az arzén például a koraszülésekért. A vizsgálat lezárulása jövő nyárra várható. A húszas években a nőgyógyászok még azt tanácsolták a terhes asszonyoknak, hogy szedjenek arzént, idézi fel Borsányi Mátyás, kivételt képeztek ezalól azok, akiknek az ivóvizében megvolt az adagjuk.
*
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által az ivóvízminőség-javító program keretében elkészített lista sorra veszi a legfontosabb feladatokat. A program becsült költsége 220 milliárd forint, ehhez az uniótól csak a szükséges beruházások kisebbik hányadára lehet támogatást várni. Az összeg önmagában kétségtelenül nagy, de más infrastrukturális programokhoz képest – szennyvízelvezetés, út-, vasútfejlesztés – nem. 2006, illetve 2009 karácsonyáig kell mindenhol az előírásosra csökkenteni a határérték feletti arzén-, bór-, fluorid-, nitrit- és ammóniumkoncentrációt, és ahol ezekkel együtt jár, ott a vas- és a mangántartalmat is. Ezeknél a beavatkozásoknál tehát minden vízzel adódó problémát meg kell oldani. A feladat próbára teszi a szakemberek tehetségét, a vízkezelési technológiákat ugyanis sokszor nem lehet egységesen alkalmazni. Ami az egyik szennyező anyag kivonását segíti, az a másikét esetleg gátolja.
A Somogy megyei Tab vízművénél a szakemberek azzal próbálkoznak, hogy kialakítsák az optimális, legbiztonságosabb víztisztítási és -ellenőrzési rendszert. Ez nem kizárólag műszeres fejlesztést jelent, elengedhetetlen a munka átszervezése, a dolgozók és irányítóik szemléletének megváltoztatása is. Az a cél, hogy káros vegyület ne képződjön a vízműben, és hogy a vizet lehetőleg ne is kelljen klórozni. Ez azonban magas biztonsági előírásokat tesz szükségessé, hogy baktérium ne kerülhessen a rendszerbe. Berlin és Hollandia vízműveiben már működik ez a módszer, miért ne működne Magyarországon is? A vízbiztonsági szervezést az egészségügyi szakemberek a Dunántúli Regionális Vízművel közösen végzik. Ennek során áttekintik az egész rendszert, feltárják a hibákat, megvizsgálják a munkautasításokat, hogy azután a folyamat minden pontján követhetővé váljon a személyi felelősség is. Emellett folyamatos a műszeres ellenőrzés. A hazai vízbiztonsági rendszer kiépítését nehezíti, hogy a korábbi harminc helyett jelenleg több száz vízmű működik. Közülük sok csak egyetlen települést lát el – ok a büszkeségre a saját kút –, ugyanakkor a szakemberek szerint a szakszerűen irányított, jól szervezett nagy rendszerekre kellene áttérni. Erre azonban a szakminisztériumoknak is ösztönözniük kellene a településeket.
A vízművek biztonságos működésének a megszervezése azonban csupán az egyik, bár igen fontos lépés. Az ivóvíz tisztaságát ugyanis a hálózatban is óvni kell, ez pedig a jelenlegi vezetékrendszerben nem mindig megoldható. Veszélyt jelentenek a víz tisztaságára a régi ólom-, egyes régi műanyag, de az új rézcsövek is. Az utóbbiakból bizonyos típusú vizek kioldják a nemkívánatos rezet. A világszerte erős rézlobbi (épületen belül ma már szinte kizárólag rézcsövet használ az építőipar) azonban megpróbálja elérni, hogy a vízben lévő részre vonatkozó határérték ne veszélyeztesse pozícióját. Magyarországon is maximum két milligramm/liter a réztartalomra vonatkozó előírás, amelynek szigorítását szorgalmazzák a szakemberek. Angliában a nagy nyomóvezetékek ólomból készültek, ami ott okoz egyre nagyobb problémát. Erős a műanyagcső-lobbi is. Eredménynek mondható vele szemben, hogy a korábban a gyártáshoz használt ólomstabilizátort, amely miatt a PVC-cső használata ólomszennyezést okozott, mostanra kivonták a forgalomból. Az új gyártási módszerekhez azonban a víz minőségellenőreinek új vizsgálati módszereket, teszteket kell kidolgozniuk, hiszen fennállhat a lehetőség, hogy olyan szennyeződés kerül a vízbe, amelyet korábban nem is vizsgáltak. Miként az esztergomi vízszennyezéskor is kiderült, a vizsgálat mindig csak követő s nem megelőző lehet. A szakemberek nem végezhetnek mindenre kiterjedő szűrést, amíg nem tudják, mit keressenek.
Demokráciában mindenkinek elemi joga tudni, milyen a lakóhelyén a csapból folyó víz minősége, hogy maga dönthessen arról, elfogyasztja-e vagy sem. Ez a bizalom alapja. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján (antsz.hu) már most is találhatók adatok, a magyarországi ívóvíz-minőségi felügyeleti rendszer azonban csak most épül. Ha elkészül, a különböző vízminőségadatokat a szolgáltatóknak kötelezően be kell jelenteniük. A feldolgozott adatokra jövőre már az unió is igényt tart.
„Településenként egy minta nem mindig mutatja a jellemző helyzetet – mondja Borsányi Mátyás. – Ha elkészül az internetes szolgáltatás, a lakosság pontos tájékoztatást kap. Az adatokat nemcsak az unió szakemberei, hanem az egészségügyiek is nagyon várják már, hiszen azok jól hasznosíthatók a betegségtérképek megrajzolásához. Fontos, hogy mielőbb gyors, megbízható szakmai és fogyasztói tájékoztatás legyen, hogy ne az álhírek keringjenek.”
Akik szűrnek
Az óvatosak nem isznak csapvizet, nem költenek ásványvízre, hanem maguk tisztítják a vizet. Egyszerű eljárás a kancsós vízszűrő, amelyben aktívszén-betét gondoskodik arról, hogy a káros vagy károsnak vélt anyagok, valamint a vízhálózatot és a háztartási gépeket károsító vízkő kívül maradjon. A szűrőbetétek minőségvizsgálatát az Országos Környezet-egészségügyi Intézet laboratóriumában végzik. Méréseik azt mutatják, hogy a gyártók többségének még nem sikerült stabil minőséget kifejlesztenie. Az aktívszén-betétek ugyan tisztítják a csapvizet (például kivonják a maradék klórt, a rossz ízt adó anyagokat), de ha a tisztított víz szobahőmérsékleten áll, gyakran elszaporodnak benne a baktériumok. A továbbfejlesztett, a víz lágyítására műgyantával is felszerelt szűrőkből viszont a víz műgyantaalkotókat oldhat ki.
A vízszűrők másik hátránya, hogy nemcsak a káros, hanem a hasznos anyagokat is felfogják, így ásványi anyagoktól mentes (mint amilyen a desztillált víz) folyadékot hoznak létre, amely kávéhoz, teához, főzéshez, vasaláshoz jó, ivásra azonban hosszú távon nem alkalmas. Emiatt a nagy, csapra vagy háztartási rendszerre szerelt szűrőkészülékek gyártóinak meg kell oldaniuk, hogy bizonyos ásványi anyagot, így kellő mennyiségű kalciumot és magnéziumot utólag visszapótoljanak. Ennek technológiája – mint az egészségügyiek tapasztalják – még nem tökéletes.
Országos ivóvíz-minőségi helyzetkép az ÁNTSZ 1998–2000 közötti mérései szerint A táblázatban a megengedett határérték fölötti ivóvízszennyező adatok szerepelnek. Forrás: ÁNTSZ
| Vízszennyezők előfordulása | Érintett települések száma | Érintett lakosságszám |
| Arzén (>50 µg/l) | 7 | 10012 |
| Arzén (30–50 µg/l) | 65 | 145972 |
| Bór | 48 | 85819 |
| Nitrit | 50 | 43086 |
| Nitrát | 7 | 5965 |
| Fluorid | 11 | 25397 |
| Arzén (10–30 µg/l) | 379 | 1252618 |
| Jodid | 30 | 142172 |
| Vas | 551 | 1168996 |
| Szerves anyag | 8 | 28294 |
| Mangán | 326 | 719335 |
| Ammónium | 217 | 673507 |
| Kémiai szennyezők összesen | 1699 | 4301173 |
| Bakteriológiai szennyeződés | 237 | 254088 |
Az ásványvizekről
Nem minden palackozott víz ásványvíz, még ha annak látszik is. A palackozott vizek egy része egyszerű csapvíz, másik része kis ásványianyag-tartalmú karsztvíz, esetleg tisztított, adalékokkal feljavított kút- vagy forrásvíz. A hagyományos értelemben vett ásványvíz ásványianyag-tartalma ezer milligramm/liter fölött van, de a későbbi hazai szabályozás is legalább ötszáz milligrammot írt elő. A palackba töltött ásványvizek, forrásvizek minimális ásványianyag-tartalmára ez év április vége óta nincs előírás. Ugyanakkor hírek jelennek meg arról, hogy nem egészséges mindig ugyanazt a fajta ásványvizet inni, időnként váltani kell. Mi az igazság? Nos, az igazság a vásárlási tájékoztatónál kezdődik, amelyet sokan el sem olvasnak.
A palackozott ivóvíz nem ásványvíz, de előnye, hogy a vízműben kerül a palackba, tehát garantáltan tiszta, a vízhálózati szennyeződéstől és klórtól mentes. Az ásványi anyagokkal (kalcium, magnézium) feljavított ivóvizet „iparilag” dúsítják, mindig ugyanolyan az íze, az összetétele. Az ötszáz milligramm/liter körüli ásványianyag-tartalmú ásványvizektől ne reméljünk hatékony ásványianyag-pótlást. Biológiai vízigényünk kielégítésére azonban korlátozás nélkül fogyaszthatók. A bennük lévő oldott ásványi anyagok könnyen felszívódnak.
A nagyágyúk, a valódi ásványvizek azonban elővigyázatosságot igényelnek, és nem mindig ajánlhatók korlátozás nélküli fogyasztásra. A fogyasztók félretájékoztatásának megelőzésére a szabályosan felcímkézett palackon gyógyhatásra utaló megjegyzés, továbbá kizárólagosan egyes fogyasztói csoportoknak szóló ajánlás nem szerepelhet! Az egyszerű javallat és ellenjavallat feltüntetésére azonban van mód, vásárláskor célszerű ezeket figyelembe venni, mérlegelni. A magas fluoridtartalmú vizek egy idő után tönkretehetik a fogzománcot, ügyelni kell, hogy fluorpótló tablettával együtt ne fogyasszák a gyerekek, vagy ne használják „védőitalként” meleg üzemekben. A magas nátriumtartalmú víz fogyasztása nem tanácsos a magas vérnyomásban szenvedő, sódiétára ítélt fogyasztónak, de minthogy elsősorban hidrogén-karbonátos vizekről van szó, gyomorsavtöbblet esetén ajánlható. A jódtartalmú vizek a legtöbb ember számára kedvező hatásúak, pajzsmirigy-túlműködés esetén azonban nem alkalmazhatók.
S végül essék szó a gyógyvizekről is, amelyeket lassan már csak az öregek keresnek és fogyasztanak, hogy akut bajaikat enyhítsék. A gyógyvizeknek kiemelkedően magas, akár több ezer milligramm/liter az ásványianyag-tartalmuk. Fogyasztásukat (ivásra, inhalálásra való felhasználásukat) nem véletlenül szabályozzák előírások, amelyeket feltétlenül be kell tartani, mert legtöbbjük nem alkalmas „ivóvízként” való fogyasztásra.
