Magyarországon a török hódoltság korának legismertebb fogságtörténete Wathay Ferenc kapitány önéletírása. A köznemesi családból származó tisztet Székesfehérvár ostromakor, 1602. augusztus 29-én fogták el a janicsárok, és noha súlyosan megsebesült – vállát a borbély több öltéssel varrta össze –, rabtartói Budán és Nándorfehérváron keresztül Konstantinápolyba szállították. Négy sikertelen szökési kísérlete ellenére sem végeztek vele, hanem a váltságdíj reményében túszként tartották fogva az „átkozott toronyban”, vagyis a hírhedt Héttoronyban. Sorsa keserves volt, de a „főrab” összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között élhetett, mint a közönséges rabok, akik többnyire rabszolgapiacra kerültek, hogy azután új tulajdonosuk kényének-kedvének kiszolgáltatva, embertelen körülmények között tengessék életüket. Wathay Ferenc még bizakodhatott a szabadulásban, és fogságban készült önéletírását is ennek reményével zárta: „Legyen, én Istenöm, szent akaratod szerént, csak add Szent Lölköd a békességtűrésre, hívén bizonnyal oly kegyelmes Istenömnek lenni, hogy meghallgatván, megszabadétasz, és megadod az én elvett társomat látnom.”
Az ehhez hasonló sors nem volt kirívó vagy példa nélküli eset ebben a korban. Nicolaus Matthias Illyanovich horvát gróf is hasonló rémségeken ment keresztül néhány évtizeddel később. Mindössze tizenhárom esztendős volt, amikor „első ifjúságának virágában”, 1636-ban délvidéki csatározások során elvesztette szüleit, maga pedig rabságba került. Élete nagy, meghatározó megpróbáltatása sokkal tovább tartott, mint Wathay Ferencé. Ez a szerencsétlen gyermek csak huszonhat esztendővel később, érett férfiként, harminckilenc évesen szabadult meg rabtartóitól.
Már öreg ember volt, ötvenhat esztendős, amikor elszánta magát, és szenvedésekkel teli élete történetét leírta egy Lipót császárnak ajánlott kis könyvben. A Relatio status ottomanicae domus című munka a bécsi Cosmerovius műhelyéből került ki 1679-ben.
A Kosmerov nyomdászcsalád számtalan magyar szerző könyvét nyomtatta a XVII. században. A dinasztialapító Matthäus Cosmerovius von Lorenzberg (1640–1674) 1666-ban nyert nemességet. Lengyel származású volt, mesterségének alapjait Krakkóban tanulta, majd Bécsben telepedett le. Kosmerovi Máté nyomdájának köszönhetjük például Zrínyi Miklós Adriai tengernek Syrenaia című verseskötete megjelentét 1651-ben. Kilenc esztendővel később a Stephanskirche és a Donaukanal között fekvő Köllnerhofban (in aula Coloniensi) működő nyomda készítette Pethő Gergely Rövid magyar krónikáját, amely épp Zrínyi támogatásával jelenhetett meg. Szintén Cosmeroviusnál láttak napvilágot olyan fontos szakmunkák is, mint Lippai János első magyar kertészeti összefoglalói (ennek második és harmadik kötetét, a Veteményes kertet és a Gyümölczös kertet 1664-ben, illetve 1667-ben nyomtatták. Johannes Christophorus Cosmerovius adta ki Tarnóczy István (1626–1689) jezsuita Szent Istvánról és Szent Imréről készült életrajzait is 1680–1681-ben.
Nicolaus Matthias Illyanovich munkája érthetően nagy érdeklődésre tarthatott számot a felszabadító hadjáratok közepette. A Relatio status ottomanicae domus egyik példányának használója több elismerő feljegyzést fűzött a munkához 1688. július 31-én. Nevét sajnos nem jegyezte föl, csupán a monogramját, így nem tudhatjuk, ki volt, aki szívből jövő fohászát a kötet végére jegyezte. Talán már eljutott hozzá a Belgrád környéki felszabadító hadműveletek híre, amikor ezeket a reménykedő sorokat írta: „Istenem adgy egy szivet az keresztyen Fejedelmeknek, hogy altalok szegyenüllyön megh az kegyetlen poganysagh.”
origo.hu
Komoly anyagi segítséget kapnak a nyugdíjasok
