Két és fél milliárd euró lehet a hiány
Miközben az olimpia következtében várt reklámpiaci pluszbevételekben némi elmaradás mutatkozik, nem panaszkodhat a szakma: a nemzetközi és a magyar piacon is jelentős bővülés prognosztizálható, s a tavalyi mutatók is jók voltak. A hazai reklámtortából a l
Berontott egy bölcsődébe és lövöldözni kezdett egy férfi az Egyesült Államokban. Egy hároméves kislány meghalt, két felnőtt és egy csecsemő megsérült. A keddi argentínai, iskolai lövöldözés okát még nem tudják a rendőrök, a 15 éves elkövetővel korábban kü
Fellőtték tegnap a Mohavi-sivatagban a világ első magánűrhajóját. A SpaceOneShip száz kilométeres magasságba jutott el, majd biztonságban földet ért. Így elnyerheti egy alapítvány tízmillió dolláros díját, ha megismétli az utat. Hamarosan megkezdődhet az
A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításával kívánják eltávolítani posztjáról Járai Zsigmondot, az intézmény elnökét – értesült szocialista forrásból a Magyar Nemzet. Információink szerint a kormányzat jogi szakértői már dolgoznak a módosító
Több lövéssel megsebesítették egy pénzszállító autó kísérőjét a Tolna megyei Bonyhádon. A tettesek nem jutottak pénzhez, egy lopott kocsival elmenekültek. A rendőrség használható nyomokat talált, így személyleírást készíthetnek a rablóról, akit nagy erőkk
Kiszabadultak az Irakban foglyul ejtett olasz segélymunkások, miután a hírek szerint kifizették az értük járó váltságdíjat. Tegnap két egyiptomi túsz is visszanyerte szabadságát. Mindeközben tovább folytak a fegyveres összecsapások, az amerikaiak Fallúdzs
Az Európai Unió elmaradottabb vidékeinek fejlesztése állt a lengyel Danuta Hübner – az Európai Bizottság regionális politikájáért felelős leendő biztos – meghallgatásának középpontjában. Tegnap „vizsgázott” az illetékes bizottság e
Ismét Magyarország állja azt a kárt, amelyet szomszédaink legújabb tiszai szennyezése okozott. Ukrajnából ugyanis jelentős mennyiségű kommunális hulladékot sodort el az ár, amit az illetékes vízügyi igazgatóság dolgozói uszályokkal igyekeznek begyűjteni T
Néhány napja kapta fel a média az 1500 lelkes Tetétlen fideszes önkormányzatának merész ötletét: egyforintos telkeket ajánlanak fel a faluban letelepedni akaró gyermekes családoknak, hogy az elöregedő sárréti falu elnéptelenedését megakadályozzák. Az ötle
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy egész franchise kiépítését tervezik Mike Hammer karaktere köré.
A Fidesz frakcióvezetője kiosztotta a Tisza elnökét.
Hétfő reggeli tűz után az egyik ammóniavezeték megrepedt, és a benne maradt ammónia kiszabadult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.