Határidős piacon a Bumix
Szőnyi István tanársegédjének választotta a budapesti festőakadémián. Párizsba kerülve Miro, Chagall, Giacometti és Braque is barátjául fogadta. Többek között a New York-i Guggenheim Múzeum és a francia fővárosban lévő Modern Művészetek Nemzeti Múzeuma is
A hazai árverezőházak közül ez évig egyetlenegy sem volt hajlandó bevezetni a nyugaton már régóta alkalmazott becsértéket, azaz meghúzni az eladási ár alsó határát. A Nagyházi Galéria és Aukciósház a március 17-én megrendezett néprajzi árverésén azonban v
Nem hozott látványos változást a műtárgypiacon hazánk uniós csatlakozása, ráadásul a festmények piacán is csendesebben zajlottak az események, mint korábban. Változás leginkább a folyamatban lévő restitúciós ügyek lezárásától várható. Idehaza is számítani
Minden jel szerint életben van az a négyéves kislány, akit múlt hét szerdán raboltak el az olaszországi Mazarából. A tettesek feltehetően így akarták megbüntetni a családot, amelynek egyik tagjával összekülönbözhettek.
Legalább 76 ember vesztette életét az utóbbi hetek trópusi viharai okozta földcsuszamlások és áradások miatt Kínában. Miközben Japánban tegnap földrengés, tájfun és szökőár pusztított, a Floridában tomboló Frances hurrikán trópusi viharrá szelídült, ám ez
Az SZDSZ-nek nincsenek korrupciós ügyei – jelentette ki a párt országos tanácsa után Pető Iván elnök. A tanács éles vita után elutasította Bauer Tamás és Gusztos István azon javaslatát, amely szigorúbban foglalt állást Wekler Ferenc üzleti ügyeivel
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt az MSZP országos választmánya előtt számolt be formálódó kormányprogramjáról, illetve az abban megjelenő új hangsúlyokról. A sportminiszter a frakcióban is érzékelte azt a lendületet, amely a kormányválság óta elural
Bizalmat szavazott Herényi Károlynak az MDF országos választmányának (ov) döntő többsége, és megerősítette a pénteken a frakció által leváltott vezető korábbi döntését öt képviselő kizárásáról. A testületi ülésen Dávid Ibolya nyíltan támadta Lezsák Sándor
Az MDF országos választmányában (ov) tegnap érvényesült a papírforma: a Dávid Ibolya-párti testület több mint 90 százalékos többséggel bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek, és megvonta a bizalmat a korábban a frakcióból Herényi által kizárt
Markó Béla szövetségi elnököt indítja az RMDSZ a november 28-i romániai államelnök-választáson. A döntést szombati ülésén hozta meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), amelynek tagjai mindössze öt ellenszavazat mellett voksoltak Markóra.
A Medgyessy fiú üzleteit vizsgálnák Ma az Országgyűlés őszi ülésszakának első rendes ülésén részletes vitát tartanak a Matáv Rt.-nek juttatott adókedvezmény, valamint a Medgyessy Péter fia cégének százmillió forintos nagyságrendű megbízása közötti ös
Módosulhatnak a hazai birtokpolitikai irányelvek. Az új szabályozás révén akár külföldiek is földtulajdonhoz juthatnak, méghozzá az állattartó telepek „beiktatása” révén. Az új koncepció a nagyüzemeket segíti, miközben nem mindenben egyezik az
Oroszország egységét erősítő, gyors intézkedéscsomagot ígért a beszlani tragédia után Vlagyimir Putyin, aki a nemzethez intézett tévébeszédében a nemzetközi terror intervenciójáról, az egész orosz nép elleni háborúról beszélt. A nem végleges hivatalos ada
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több mint három órán át tárgyaltak az európai külügyminiszterek az iráni külügyminiszterrel, de kézzelfogható eredmények nélkül zárult az egyeztetés.
Kocsis Máté keményen odaszólt a Tisza Párt elnökének.
Új térképes adatbázis és egységes menetrendi keresőt és útvonaltervezőt jelentett be a MÁV-csoport.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.