Megmarad a Magyar Hírlap
Először a baloldali kötődésű Avar János, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője híresztelte, hogy a Medgyessy Péterrel készült Friderikusz-interjút megcsonkították. A médiahatóság fideszes tagja tegnap vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.
Az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója (ADU) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) „mindenre” kész, hogy megakadályozza a Volán-társaságok tervezett privatizációját vagy ingyenes önkormányzati kezelésbe adását.
Ketten is az MDF frakcióvezetőjének tekintik magukat, miután tegnap a képviselőcsoport leváltotta Herényi Károlyt, és helyére megválasztotta Font Sándort. Herényi nem ismeri el a döntést, a frakció többsége viszont az ő korábbi lépését tekinti szabálysért
Bár a privatizálható vagyon túlnyomó része már vevőre talált, a bevételek mielőbbi növelése céljából gőzerővel folytatódik a megmaradt állami vállalatok kiárusítása. A Hollóházi Porcelángyár esetében úgy látszik, már a felértékelésre sem jutott idő.
Eredményesek a kormányzati szervektől történő kiszivárogtatások elleni intézkedések – derült ki Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár kérdésünkre adott válaszából; a politikus fél éve Kiss Péter kancelláriaminiszter utasítására hozott döntést az
A hamburgi államügyészség után a német nagykövetség is megcáfolta Csillag Istvánnak az M6-os ügyében tett kijelentéseit. A követség szerint a miniszter nyilatkozatával ellentétben őket nem kérték arra, hogy az M6-os tender győzteséről tájékoztatást adjana
Kaotikus körülmények között, többórás lövöldözéssel ért végkifejletéhez tegnap a három napon át tartó túszdráma az észak-oszétiai Beszlan iskolájában. A lassan csordogáló információk szerint legalább százra tehető a halálos áldozatok száma, míg 646 gyerek
Nemrégiben még a Medgyessy-kormány hozta nyilvánosságra, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára emlékszobrot állítana, amire máris 650 millió forintot szánna. A Magyarországon élő hiteles ötvenhatosok tiltakoznak a terv ellen,
Ma már tudjuk, teljesítetlen miniszterelnöki ígéret volt az is, hogy a bármikor életveszélyessé váló budavári Mátyás-templom az idén 1,7 milliárd forintot kap a felújításra. Korábban, pontosabban a 2003 júliusában lefolytatott éves kőrestaurátori vizsgála
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A vád szerint a férfi katonai és nukleáris létesítmények helyszíneit és koordinátáit rögzítette, majd továbbította azokat.
Ezúttal Lvivben egy jótékonysági alapítvány vezetője bukott le.
Jobboldalról érkezett a tőkeinjekció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.