Georg Kloess – a későbbi Klösz György – a németországi Darmstadtban született 1844-ben. A korszak fotográfusaihoz hasonlóan ő is gyógyszerészként kezdte pályafutását. Gyógyszerészeti tanulmányai befejeztével a fényképészet iránt egyre jobban érdeklődő ifjú Bécsben töltött néhány éves fotós gyakorlat után két társával, Heiddel és Ronningerrel Pestre jött, hogy fényirdai műtermet nyissanak. Így alapította meg első üzletét 1866–67 körül, az akkoriban még különálló Pesten, a Korona és Úri utca sarkán. Ekkoriban még csupán portrékészítéssel foglalkozott, amit később társai hazatérése után egyedül folytatott. Az általa készített portréfotók száma néhány év múlva már meghaladta a tízezret. A kor fényképészeihez hasonlóan ekkoriban, az 1870-es évek elején kezdett el kísérletezni a műtermekből kilépve, a szabadban történő fotózással. Ekkor kezdte el híres városképsorozatát, amelynek első darabjai még az egyesülés előtti állapotokat rögzítették. Kétszázhatvan, ekkor készült fotográfián keresztül követhetjük nyomon a három város egyesülése után megindult óriási változásokat, az épülő Budapest kialakulást. Az 1873-as év másfelől is nagy fordulatot vitt Klösz György életébe. Meghívták ugyanis Bécsbe, az ottani világkiállítás megörökítésére.
A hatalmas munkát – hat hónap alatt mintegy háromezer felvételt, másfél millió példányban sokszorosítva – egy, Klösszel együtt hat fényképészből álló szövetkezet végezte. Vélhetően innen kapta az ötletet, hogy a portréfényképezés mellett külső helyszíneken készült fővárosi városképeit nagy példányban sokszorosítsa. A főváros mellett annak környékét is feldolgozta, de több hazai várost is megörökített, így járt Hévízen, Zólyomban, Selmecbányán, Sümegen, Salgótarjánban. Visegrádról és környékéről pedig külön sorozatot készített. Az 1876-ban – a mai Kossuth Lajos utcába – áttelepített Klösz-műhely már a város legnagyobb és legjobb műtermének számított. A fővárosban elsőként ide szereltek be liftet, ami a klienseket szállította a negyedik emeleti fogadószintre.
Számtalan újítást is alkalmazott, 1879-ben például bevezette a fotolitográfia műfaját, amely tulajdonképpen térképek sokszorosítását jelentette. A fényképészetében a nedveslemezes eljárásról áttért a szárazlemezzel folyó munkára, sőt a szárazlemezek első hazai forgalmazója is ő volt. Az új technikával új sorozatot is készített, amelynek a Régi Budapest képei címet adta. Ezt egy újabb követte a nyolcvanas-kilencvenes években, Új Budapest képei címmel. A nyocvanas évektől Klösz már igen jelentős fényképészeti, nyomdászati feladatokat kapott, amelyek között számtalan érdekes műszaki fényképet is találunk. Egy nagyszabású portrésorozat elkészítésébe is beszállt, amely a készülő Országos Általános Kiállításon kompletten mutatta volna be a kor neves személyiségeit, politikusait, művészeit és íróit. A terv végül csak részben valósult meg, ám elkészült képeit a többi fényképészeti és nyomdászati munkájával együtt külön pavilonban láthatta az országos kiállítás közönsége. Ekkoriban indította útjára a Budapesti Látogatók Lapját, egy idegenforgalmi újságot, amely változatos képanyaggal mutatta be a fővárost és környékét, de képeit számtalan más, korabeli lapban is publikálta. Két érdekes sorozatot is elkészített a kilencvenes években. A két új átkelő, a Szabadság és az Erzsébet híd megépítése hatalmas változást eredményezett a XIX. század végi budapesti városképben, hiszen a pesti oldalon a Belváros, míg a budai oldalon a Tabán jelentős részét le kellett bontani. Klösz több társával együtt kapott megbízást, hogy utoljára megörökíthesse a lebontásra ítélt tereket, utcákat, épületeket. A bontásoknak többek között Klösz régi műterme is áldozatul esett, az új műhely és a hozzátartozó – mintegy nyolcszáz négyzetméteres – nyomda a Városligetben kapott helyet.
A millenniumi kiállítás méltó megörökítésére szövetkezetet alapított, amelynek tagja a kor nyolc legjobb budapesti fényképésze lehetett. Maga Klösz mintegy hétszáz fotót készített, amelyből mára csak ötszáz maradt fent, a látvány azonban így is lenyűgöző. A képek mind a pavilonok külső-belső látványát, mind a kiállító vállalkozókat bemutatták, amelyért jelentős díjakat is kapott. Az 1906-ban visszavonuló Klösz Györgytől fia, Pál vette át a cégvezetést, akinek keze alatt a vállalkozás a legjelentősebb budapesti nyomdává fejlődött, amit 1948-ban Offset Nyomda néven államosított az új rendszer. A mester, Klösz György 1913-ban hunyt el.
Klösz György fényképész, nyomdász és lapkiadó címmel május végéig látható kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában annak apropóján, hogy a hiányt pótolandó, most két könyv is megjelent a mesterről Lugossi Lugo László gondozásában. A Monográfia az életét, míg a Fényképek a szakmai portréját mutatja be a könyvtár Budapest Gyűjteményében őrzött 28 műtermi kép, a kiállításokat idéző felvételek, valamint a nagyközönség által kevésbé ismert nyomda- és sajtótermékek segítségével.
origo.hu
Lázár János: Magyar egy divatirányzat, akit azért nyomnak, hogy a miniszterelnöknek próbáljanak ártani
