Röviden
Állítólag tízmilliós tételekkel igyekezték motiválni a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egyes alkalmazottait, hogy az UD Zrt.-vel szembeni eljárás végén a cég vezetőit előzetes letartóztatásba juttassák – nyilatkozta lapunknak Horváth József, a vagyon
Állítólag tízmilliós tételekkel igyekezték motiválni a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egyes alkalmazottait, hogy az UD Zrt.-vel szembeni eljárás végén a cég vezetőit előzetes letartóztatásba juttassák – nyilatkozta lapunknak Horváth József, a vagyon
Nem tartja indokoltnak Ivan Gasparovic szlovák államfő, hogy Szlovákia megkövesse Sólyom László magyar köztársasági elnököt – mondta Marek Trubac elnöki szóvivő. Az elmérgesedett szlovák–magyar viszony helyreállításának lépéseiről tárgyal a hét végén a ké
Lezárult az MSZP és a kormány, továbbá a tárcák költségvetési egyeztetésének második köre: kormánypárti forrásaink szerint Bajnai Gordon és a szocialista frakció hétfői ülésén a vasúti közlekedés és az önkormányzatok büdzséjének szűkítéséről alakulhat ki
A hetven évvel ezelőtt Lengyelország ellen megindított háború olyan geopolitikai manőverezés következménye, amelyben ami elromolhatott, el is romlott. Németország számára pedig nem csupán egy diktátor eszelős terve volt: folyománya a kísérletnek, ho
Hét civil szervezet tiltakozott tegnap a kormány legújabb értelmetlen megszorító ötlete ellen. A kabinet ugyanis kivonná az állami hozzájárulást az innovációs alapból, ami a szakma szerint óriási károkat okozna.
Éppen fénytörési kísérletet mutatott be a családjának, amikor rosszul lett az ország fizikatanára. Kollégái, diákjai azóta is életük egyik legmeghatározóbb szereplőjeként emlékeznek a harminc évvel ezelőtt, nyolcvannégy éves korában, 1979. szeptember 4-én
Mindenképpen lesz kaszinóváros a Velencei-tó partján – fogalmazott lapunknak adott exkluzív interjújában Joav Blum, a sukorói kaszinó beruházását megvalósítani kívánó King’s City projekt társalapítója, aki szerint minden a szabályok szerint történt kiemel
Bár továbbra is ugyanaz a három név található az első háromban, három hónap alatt mégis alaposan átrendeződött a dobogó a férfi teniszezők világranglistáján. A Roland Garros előtt Roger Federer számára nagyon távolinak tűnt, hogy visszavegye a világelsősé
Pusztuló falukép, kiégett, lakatlan, düledező épületek. Délidő van Tarnabodon, s mintha egy mediterrán településen járnánk, kihalt minden. Árnyékban kvaterkázó férfiak, boltból hazafelé tartó asszonyok, csak a legifjabbak kergetőznek az utcán. Roma popzen
Ismét visszakerül a börtönbe az államfői kegyelemmel szabadult Verena Becker. A kriminalisztika fejlődésének köszönhetően ugyanis bizonyítható, hogy köze volt Siegfried Buback szövetségi főállamügyész 1977-es karlsruhei meggyilkolásához, ami egyben azt is
Egy egész csapat munkatárs nyugállományba vonulási kérelmét írta alá augusztus tizenötödikei hatállyal a polgári elhárításnál Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója – értesült a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elégedetlen a pártelnök.
Az LMBTQ-lobbi hisztérikus tiltakozással reagált.
Kiutazik a család.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.