A szocialisták akarják megmondani, mit kell csinálni
A vörösiszap-katasztrófa, Bibó István születésének évfordulója, a génmódosított vetőmagok és az Országgyűlési tavaszi ülésszaka is téma volt a parlament hétfői ülésén napirend előtt.
A vörösiszap-katasztrófa, Bibó István születésének évfordulója, a génmódosított vetőmagok és az Országgyűlési tavaszi ülésszaka is téma volt a parlament hétfői ülésén napirend előtt.
Több európai szintű maradandó eredmény született a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szakterületein az első félévi magyar uniós elnökség alatt – mondta Réthelyi Miklós, a tárca vezetője hétfői értékelésében. Július közepén, vagyis napokon belül dönté
A jövő héten ítélkezési szünet kezdődik a Fővárosi Bíróságon (FB), de a bírósági alkalmazottak már pénteken sem dolgoznak, akkor ünneplik a bíróságok napját, ami munkaszüneti nap – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.
A vörösiszap-katasztrófa, Bibó István születésének évfordulója, a génmódosított vetőmagok és az Országgyűlési tavaszi ülésszaka is téma volt a parlament hétfői ülésén napirend előtt.
Több európai szintű maradandó eredmény született a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szakterületein az első félévi magyar uniós elnökség alatt – mondta Réthelyi Miklós, a tárca vezetője hétfői értékelésében. Július közepén, vagyis napokon belül dönté
A jövő héten ítélkezési szünet kezdődik a Fővárosi Bíróságon (FB), de a bírósági alkalmazottak már pénteken sem dolgoznak, akkor ünneplik a bíróságok napját, ami munkaszüneti nap – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.
További vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy azonosítható legyen a káptalanfüredi tömeges megbetegedések kórokozója, eddig minden elvégzett teszt negatív volt – tájékoztatta Varga Erika Veszprém megyei tiszti főorvos hétfőn az MTI-t. A hétre tervezett tábo
Minden vitás kérdésben megegyezett a főváros az Alstommal a metrószerelvények ügyében – értesült megbízható forrásból az MTI.
A hét közepéig kiderül, szabadlábon vagy a rács mögül védekezhetnek-e a kémbotrány gyanúsítottjai, Galambos Lajos és Laborc Sándor, a polgári hírszerzés korábbi, egymást váltó főigazgatói és Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere, akiknek el
Komjáthyné Kaló Ágnest választották meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lénárddaróc új polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson – tájékoztatta Schlögl Zoltánné, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t a voksok összeszámlálása után.
Előzetesbe került a fővárosi Kádár utcai gyilkossággal gyanúsított 39 éves szerb állampolgárságú, albán származású férfi.
Az NBH-t ellenőrző nemzetbiztonsági bizottság elől is eltitkolták a kémügyet a Gyurcsány kormány idején – a testület volt SZDSZ-es tagja szerint. Gulyás József azt mondja: ilyen súlyos gyanúnál az illetékes miniszternek tudnia kellett az ügyről. Szilvá
A holokauszt áldozataira emlékeztek vasárnap Szekszárdon a népirtás 67. évfordulóján, a tolnai megyeszékhelyről hatszáz embert hurcoltak el 1944 júliusában.
Vasárnap újabb melegrekordok születtek, megdőlt például a július 10-i napi legalacsonyabb hőmérséklet eddigi országos és budapesti rekordja, de új csúcsot jelent a napi országos maximumhőmérséklet is – mondta el Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai
Sikerült körülhatárolni azt a mintegy negyven hektár lábon álló gabonát, mely vasárnap délután gyulladt ki a Csongrád megyei Kübekháza és Szőreg között – mondta el a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-nek.
Galambos Lajos, az NBH volt főigazgatójának védője sem tudja, hogy mivel gyanúsítják a kémügy negyedik érintettjét, P. Lászlót. Molnár Lajos azt mondta: az eljárás során nem találkozott a nevével, pedig – szerinte – a terhelt neve nem lehet államtitok.
Egy vágányzár és a felső vezeték szakadása miatt jelentős, 90-100 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok, valamint a Budapest-Cegléd-Szeged vonalakon, a menetrend szerinti forgalom vasárnap csak az esti órákra állhat helyre – t
Húsz hektár lábon álló búza, harminc hektár tarló és ezer nagy bála égett le szombaton Baranyában – közöle a megyei katasztrófavédelem vasárnap az MTI-vel.
Megjósolhatatlan, mikorra rendeződhet Budapest anyagi helyzete, hiszen rengeteg összetevőtől függ ez a kérdés – mondta el Tarlós István. A budapesti főpolgármester támogatja a kormány fővárosi egészségügyi intézményeket illető elképzeléseit.
Az előző kormány törekvéseinek köszönhetően számos egészségügyi intézményt szüntettek meg, támogatásokat vontak el, veszélybe sodorva ezzel a betegellátást. Az is az MSZP–SZDSZ-koalíció számlájára írható, hogy 50 éves szakmai tapasztalatok ellenére nem ta
Első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE); a július 10-től 18-ig tartó programokra Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Délvidékről érkeznek magyar ajkú fiatalok.
Tűz volt a nagykanizsai önkormányzat által működtetett Fogyatékkal Élők Integrált Intézményében vasárnap, a bentlakók és a gondozók közül nem sérült meg senki – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-t.
A rendőrség panaszirodát nyit az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) idejére a rendezvénynek a jövő héten helyt adó szolnoki Tiszaligetben, a megyei kormányhivatal négy szerve pedig folyamatosan ellenőrzi majd a szol
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.