Keresés
Magyar Nemzet
2020. március 10., kedd, Ildikó napja
Archívum, Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/hadhazy-akos-hiaba-kereste-az-17-millio-konzultacios-ivet-3856208/

Hadházy Ákos hiába kereste az 1,7 millió konzultációs ívet

Az LMP társelnökének másfél órát adtak, hogy három helyszínen vizsgálódjon. Nyilvántartást nem talált.

Nincs nyilvántartás a beérkező nemzeti konzultációs ívekről – erre jutott Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, miután betekinthetett a feldolgozásba. Ez azt jelenti, hogy semmi nem bizonyítja azt a kormánypárti állítást, amely szerint már több mint 1,7 millióan mondtak véleményt az úgynevezett Soros-tervről.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyébként alig másfél órát adott az LMP társelnökének, hogy a délutáni csúcsforgalomban három különböző budapesti helyszínen betekinthessen a nemzeti konzultációs ívek feldolgozásába. „A Rogán-minisztériumban úgy gondolták, hogy helikopterrel fogunk járni” – jegyezte meg a Hír TV-nek Szél Bernadett, az LMP másik társelnöke.

Elsőként a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egyik VIII. kerületi telephelyére várták Hadházyt. Az újságírók csak a kapuig kísérhették az LMP politikusát, egy helyszínre sem mehettek be, felvételeket csak a Kormány.hu fotósa készíthetett. Ezen a helyszínen kiveszik a borítékokat a postáról érkező dobozokból, és elméletileg átvilágítják, hogy nincs-e bennük robbanószer. Amikor Hadházy szerette volna látni a nyilvántartást, hogy egy nap alatt mennyi érkezik, azt mondták neki, hogy nincs ilyen.

Ezután Zuglóba kellett átmennie, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. másik telephelyére, ahol a konzultációs íveket és a visszaküldők adatait tartalmazó lapot válogatják szét. A feldolgozott ívekről itt sem tudtak nyilvántartást mutatni. „Azt mondta, hogy van ilyen, de nem tudja megmutatni, csak a tegnapit, az azelőttit meg az azelőttit. De előtte azt is mondta, hogy nincs felhatalmazása, hogy megmutassa, és amikor látszott, hogy kicsit idegesek leszünk ettől, akkor azt mondta, hogy nincs ilyen” – mondta Hadházy Ákos.

Zuglóból aztán újra a VIII. kerületbe kellett mennie, a Kopint Datorg Kft. irodájába, ahol a konzultációs ívek számítógépes feldolgozását végzik. Az LMP társelnöke itt sem talált semmilyen nyilvántartást. Hadházy kilencvenkilenc százalékig biztos benne, hogy kamu a kormány által bemondott szám, és nincs 1,7 millió a visszaküldött ívek száma. „Ha a dobozok számát nézem, és tényleg valódi ívek voltak bennük, akkor lehet, hogy láttam 900 ezer ívet. Rendkívül zavarba ejtő volt, hogy az egyik helyszínen sem volt egyetlenegy kockás papír vagy valamilyen nyilvántartás” – mondta a képviselő.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ sorosozással válaszolt. Szerintük az LMP Soros György megrendelésére támogatja a kvótát, és meg akarja akadályozni, hogy a magyarok erről elmondják a véleményüket.

 

 

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Szalámi-politika

A DK célkeresztjébe került a Momentum
Újpest polgármesterének a Gyurcsány-párthoz csábításában az a Varju László működhet közre, aki rendszeresen felbukkan a városházán, pedig nem is a kerületben, hanem a Rózsadombon lakik.

Kormánybuktató aktivisták

Polgári engedetlenséget oktatnak Soros kitartottjai
A tőzsdemilliárdos által támogatott Közélet Iskolája nevű szervezet alapító tagja Pikó András jelenlegi VIII. kerületi polgármester és kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza.

Kiemelt

Nemzeti konzultáció kilenc kérdéskörben
A kormány a börtönbiznisz, a gyöngyöspatai kárpótlás, a bírósági érzékenyítés, a bírósági korrupció és a feltételes szabadlábra helyezés kérdésében kéri ki az emberek véleményét.

Poszt-trauma

Újabb komoly szervezetről hullott le az álarc
Az ördög és az a bizonyos tömjénfüst.

Poszt-trauma

Soros Györgyi magasságokban lebeg a börtönbiznisz királya
Magyar Györgynek mennyi ideig kell még „keccsölnie”?

Poszt-trauma

Gyurcsányt Pikó sajtósa tette helyre
A nyóc nem prímszám.

Poszt-trauma

A kommunisták már valóban a spájzban vannak
Baloldali lobbi sikere Németországban.

Aktuális

Biztosan olcsóbbak lesznek a hazai üzemanyagok
Természetesen a koronavírus hatása miatt pesszimistábbak a gazdasági kilátások, ezért az sem volna meglepő, hogy ha az 50-60 dolláros sáv alatt stabilizálódna az ár.

Fricz Tamás blogja

Orbán Viktor és a kitartás példája
A V4-ek határozottan mellénk álltak, majd később mások is, de ezt éppen azért merték megtenni, mert mi egyetlen pillanatig sem adtunk fel, s modellt adtunk a többi nemzetnek, hogy így is lehet.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!