Népszavazást kezdeményez a Jobbik–MSZP–LMP hármas
Öt kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület – közölte a népszavazást kezdeményező Jobbik helyi elnöke kedden.
Öt kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület – közölte a népszavazást kezdeményező Jobbik helyi elnöke kedden.
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Arról is tájékoztattak, hogy a mu
Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott elsőfokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházb
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.