Feladattal bízta meg a kormány Balog Zoltánt
Egységes elveken és követelményeken alapuló tankönyvellátó rendszer kialakítására kéri fel a kormány Balog Zoltánt.
Egységes elveken és követelményeken alapuló tankönyvellátó rendszer kialakítására kéri fel a kormány Balog Zoltánt.
A vízzel kapcsolatos problémákról is szó volt Ferenc pápa és Áder János között a vatikáni audiencián.
A szegedi Frankofón Egyetemi Központ létrehozása beleillik a magyar külpolitikai koncepcióba – jelentette ki Martonyi János.
Egységes elveken és követelményeken alapuló tankönyvellátó rendszer kialakítására kéri fel a kormány Balog Zoltánt.
A vízzel kapcsolatos problémákról is szó volt Ferenc pápa és Áder János között a vatikáni audiencián.
A szegedi Frankofón Egyetemi Központ létrehozása beleillik a magyar külpolitikai koncepcióba – jelentette ki Martonyi János.
Bemutatták az új szegedi trolibuszt, az Ikarus–Skoda konzorcium által gyártott jármű előreláthatólag decembertől szállít utasokat.
Megújult a Sajókaza és Felsőnyárád közötti út, a csaknem egymilliárd forintba kerülő munkát az Új Széchenyi Terv keretében uniós és hazai forrásból fedezték.
Nyomozást indított a rendőrség a jászladányi fertőzött állatok elhullása ügyében, az eljárást a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt rendelték el.
A kormány kiszámítható és biztonságos életutat, tisztességes bérezést biztosít az óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak.
Erdő Péter bíboros és Veres András szombathelyi megyés püspök köszöntőjével nyílt meg péntek délután a három napon át tartó katolikus társadalmi napok programsorozata.
Baja fideszes polgármestere szerint Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy nem az emberek, hanem a saját érdekeiket tekintik fontosnak.
Csak olyan árat szabadna felszámítani, amely magában foglalja a szolgáltatás előállításának költségét és a fejlesztési, karbantartási költségeket.
A kormánypártok kétharmados többsége az Országgyűlésben a 2008-as szociális népszavazás eredménye – mondta Balog Zoltán.
A kormány vizsgálja, milyen körben lehetne áfakulcscsökkentést bevezetni.
Bajnai a Hajdú-Bétnél megismert cégvezetői profizmusára építené a magyar fiatalok jövőjét?
A rezsicsökkentésnek és az alacsony inflációnak köszönhetően az év eleji nyugdíjemelés éves szinten mintegy 4 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét.
Bajnai Gordon annyi hazugságot állított a Fidesz szóvivője szerint, hogy azt már számolni is nehéz.
Használt fecskendők tízezrei kallódnak most is Józsefváros utcáin – a felelős ezért a Kék Pont Alapítvány, amely bevallottan nem képes betartani vállalását, a drogszemét eltakarítását.
Hazánk túllépett a recesszión, amire azért is szükség volt, hogy a fiatalok itthon tudjanak és akarjanak dolgozni – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.
Erre a lépésre azért lehet szükség, hogy a szocialisták egy későbbi kormányban ne törölhessék el a rezsicsökkentés eredményeit.
Az Országos Roma Önkormányzat együttműködésével száz roma ügyintéző kezdi meg munkáját a kormányablakokban és okmányirodákban – mondta Navracsics Tibor.
Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét – mondta Balog Zoltán. Táblázatunkból kiderül, ki mennyivel jár jobban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Fidesz frakcióvezetője kiosztotta a Tisza elnökét.
Hétfő reggeli tűz után az egyik ammóniavezeték megrepedt, és a benne maradt ammónia kiszabadult.
A Hyundai USA-beli forgalmazója az Evasive Motorsports segítségével megy a Pikes Peak hegyi felfutóra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.