Már augusztusban belevethetik magukat a munkába honatyáink
A köznevelési törvény módosítása miatt várhatóan augusztusban rendkívüli ülést tart az Országgyűlés.
A köznevelési törvény módosítása miatt várhatóan augusztusban rendkívüli ülést tart az Országgyűlés.
Budapesten akár szeptembertől véget érhet az Alkotmánybíróság tavalyi döntése óta a közterületeken kialakult illegális árusítási káosz.
Egy a Magyar Nemzet birtokába került megbízási szerződés föllebbenti a fátylat arról, hogyan hálálták meg a szocialisták Ron Werbernek a munkáját.
A köznevelési törvény módosítása miatt várhatóan augusztusban rendkívüli ülést tart az Országgyűlés.
Budapesten akár szeptembertől véget érhet az Alkotmánybíróság tavalyi döntése óta a közterületeken kialakult illegális árusítási káosz.
Egy a Magyar Nemzet birtokába került megbízási szerződés föllebbenti a fátylat arról, hogyan hálálták meg a szocialisták Ron Werbernek a munkáját.
Galambos Lajos, az elhárítás államellenes bűncselekmények miatt nem jogerősen elítélt volt vezetőjének védője szerint hajmeresztő eljárási hibák történtek a kémperben.
A megkérdezettek mintegy 38 százaléka gondolja úgy, hogy azáltal sem fog kevesebb dohányárut vásárolni, hogy azokat csak a trafikokban lehet beszerezni.
Átadták kedden a csaknem 2,4 milliárd forint értékű szolnoki árvízvédelmi beruházás első ütemében elkészült Zagyva-torkolati sétányt kedden.
Négy év után, augusztus 9-én újra megnyitják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljának kilátóteraszát.
Nem várható sem embertelen hőség, sem országos zivatarhullám, sem porvihar. Becsüljük meg!
A Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai-kormány a bűnszervezetben elkövetett korrupció korszaka volt – reagált a kormánypárt az Együtt–PM szövetség társelnökének keddi kijelentésére, miszerint Polt Péter legfőbb ügyész indítson vizsgálatot az „állami korrupci
Háztartási gépek, használt WC-kefe, lepedőkből font kötélen leeresztett értékek, tüzelő, kerti bútorok. Mi mindent szoktak ellopni egy-egy szállásról a nyaralók?
Újabb füstpróbát tartanak a szakemberek keddtől a 4-es metró II. János Pál pápa téri állomásán.
Geert Wilders, a holland Szabadság Párt elnöke hazánkban piheni ki magát. Naponta ingázik Budapest és a Balaton között.
A Gyurcsány–Bajnai-kormány minden egyes hivatalban töltött munkanapja milliárdos károkat okozott, ám két hét múlva mégis visszafizetjük az IMF-hitelt – mondta Selmeczi Gabriella.
Akár két órát is késhetnek a szerelvények a hegyeshalmi vasútvonalon, biztosítóberendezési hiba miatt.
Autóval koccant a villamos Budapesten, a Kiskörúton, emiatt a Deák tér és a Szent Gellért tér között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A megyei kormányhivatal elutasította az egyik környezetvédelmi szervezet fellebbezését, így két héten belül elkezdődhet a győri Dunakapu téren a rendezvénytér kialakítása.
Már most igyekszik a baloldal a határon túli magyarokat felelőssé tenni azért, ha elbukják 2014-ben a választásokat.
Szűkülhet a Jozef Rohácék elleni vádpontok köre a Fővárosi Törvényszék nem jogerős döntése alapján.
Nem folyósítják augusztustól az egykori kommunista kitüntetése után járó nyugdíjpótlékát sem Biszku Bélának, sem száznegyvenegy másik, korábbi pártfunkcionáriusnak.
Az elmúlt kánikulai hétvégén a Balatonból több mint tucatnyi embert kellett kimenteni elsodródott gumimatracról, gumicsónakról, vízibicikliről, szörfdeszkáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.