
Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy szembe megy a fizikai kapcsolók visszatérése mellett folyó kampánnyal a 2026-os Chevrolet Corvette, amelynek ugyan szám szerint kevesebb lett a fizikai kapcsoló a műszerfalán, de egyben könnyebb is lett a kezelése. Az anyósülést elválasztó merevítő peremén, közel méteres csíkban helyezték el a klímát és a kapcsolódó funkciókat vezérlő nyomógombokat, a jövőben a központi légbeömlő alatti peremen lesznek a legfontosabb funkciók, az olyan dolgokat, mint az ülésfűtés pedig menüből lehet majd vezérelni. Eddig legfeljebb lábtámaszként szolgált ez a rész, a jövőben megmarkolható kapaszkodónak örülhetnek az utasok.

Az átrendezett ülések közötti konzolon az üzemmódváltó a váltóvezérléshez került, a két jól látható pohártartó előtti rész az indukciós telefontöltő, amely viszonylag magas peremet kapott, hogy még sportos vezetés közben se távozzon onnan a mobil. De van még más változás is a műszerfalon, a központi érintőképernyő téglalap helyett paralelogramma-alakú, és a digitális műszeregységtől balra is van már egy képernyő. Ezen a 6,6 colos képátlójú paralelogrammán olyan információk jeleníthetőek meg, amelyek egyébként elfoglalnák a 14 colos műszeregységen a helyet a látványos grafikáktól. Az összes 2026-os Chevrolet Corvette beépített Google-alkalmazásokkal jön, és elő lehet fizetni az OnStar szolgáltatásra is. Minden funkció kezelhető beszédvezérléssel, még a telemetria-rögzítés is. A sajtóközlemény alapján elérhető az Android Auto és az Apple CarPlay kapcsolódás is, de ezeket nem részletezik bővebben (kábel vagy vezetéknélküli…).

A digitális környezet mellett változtak az anyagok is, már aszimmetrikus belső is kérhető, amelynél az egyébként Jet Black belsőt a vezető környékén Adrenaline Red bőrrel teszik izgalmassá. Ezen felül vannak új belső hangulatok is, szürke, világoskék, csokibarna színben, illetve teljesen hasított bőr belső is elérhető. Vannak hardveres változások is a 2026-os Chevrolet Corvette esetén, a ZTK-csomaghoz a korábbinál nagyobb teljesítményű, elöl tíz-, hátul hatdugattyús nyergeket használó karbon-kerámia fékrendszer is kérhető, a targatető elérhető opálosra kapcsolható formában is.