Guardiola viccet csinált magából az Inter elleni mai BL-rangadó előtt + videó
Erling Haaland nagy formában: a Premier League-ben négy meccs után már kilenc gólnál jár.
Erling Haaland nagy formában: a Premier League-ben négy meccs után már kilenc gólnál jár.
A magyar válogatott csapatkapitánya kedden az 50. tétmeccsét játszotta a Liverpool színeiben.
A válogatottba vágyó fiatal védő útja Kecskeméten és Svájcon át vezetett a Ferencvárosba.
Erling Haaland nagy formában: a Premier League-ben négy meccs után már kilenc gólnál jár.
A magyar válogatott csapatkapitánya kedden az 50. tétmeccsét játszotta a Liverpool színeiben.
A válogatottba vágyó fiatal védő útja Kecskeméten és Svájcon át vezetett a Ferencvárosba.
Arne Slot a San Siróban ünnepelte 46. születésnapját, mert csapatának a BL-ben volt feladata.
A Liverpool korán hátrányba került az AC Milan ellen, de még az első félidőben fordított.
A Juventus sima győzelmet aratott a PSV Eindhoven ellen, az Aston Villa nyert Svájcban.
A Galata számára az volt a feladat, hogy visszavegye a vezetést a bajnoki tabellán.
A Magyar Kézilabda-szövetség munkatársai kedden Kismaroson segítettek gátat építeni.
Nem úgy tűnik, hogy az ötszörös aranylabdást boldoggá tette a klubja döntése.
A Spanyolországban játszó Tompa Ákos egy autoimmun betegség miatt kényszerült kerekesszékbe.
Gerrard utódja, a valaha volt egyik legjobb magyar futballista, a Liverpool nyerőembere.
Schmidt Ádám államtitkár és a sportszázad katona sportolói is segítenek az árvíz elleni védelemben.
Kenderesi Tamás ügye tavaly óta húzódik.
Szoboszlai csapattársa panaszkodott.
Az olasz tréner szerint szórakoztatónak ígérkezik a Real Madrid keddi meccse.
A magyar férficsapat visszacsúszott a kilencedik helyre és Litvánia ellen kezdheti meg a visszakapaszkodást.
Arne Slot részletesen elemezte, mit gondol a magyar középpályás teljesítményéről.
Ki tudná feledni, hogy a két sztáralakulat 2005-ben a sorozat történetének egyik legemlékezetesebb döntőjét produkálva, amit háromgólos hátrányból felállva a Liverpool nyert meg 3-3 után a 11-es párbajban.
A 25 éves Kim Min Szok az ötkarikás játékokon már egy ezüstöt és két bronzot nyert.
A McLaren vasárnap átvette a vezetést az energiaitalosoktól a konstruktőrök versenyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A családja óvja a pilóta magánéletét, de egy „kedves” ismerős beszélt Schumacher állapotáról.
Folytatta remek sorozatát a Liverpool, zsinórban ötödik mérkőzését is megnyerte Arne Slot csapata.
Novak Djokovics kicsit még rozsdásan mozgott, két szoros szettben nyert a sanghaji torna második fordulójában.
Losonczi Dávid a 15,7 milliós olimpiai jutalmát a saját zsebéből kiegészítette 16 millióra, majd három szociális területnek adományozta azt.
Több halálos áldozatot követelt és hatalmas károkat okoz az ítéletidő Bosznia-Hercegovinában.
Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője megígérte a szurkolóknak, hogy a csapata nem játszik bunkerfocit.
Az NB I 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a DVSC-t.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.