Január 1-jével módosult a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény (Psztv.), ennek keretében változott a szervezet irányítása is. A korábbi felügyeleti tanács (ft) megszűnt, a felügyeletet elnök irányítja, s két alelnök lehet, akik közül az egyik feladata a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátása lesz. A felügyelet munkáját pénzügyi stabilitási tanács segíti, amelynek tagja a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter, a felügyelet elnöke és az MNB elnöke.
A PSZÁF elnöke Farkas Ádám, az ft korábbi elnöke, akinek közszolgálati jogviszonya a törvény hatálybalépésével a felügyelet elnökének megbízatására módosult azzal, hogy megbízatási ideje kezdetének az ft elnökekénti hivatalba lépést kell tekinteni. A felügyelet elnökét a törvény szerint a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök hat évre nevezi ki, míg az alelnököket – ugyancsak hat évre – a felügyelet elnökének javaslatára a miniszterelnök.
A felügyeleti elnök jövedelme a jegybankelnök jövedelmének 50, az alelnököké pedig annak 25 százaléka lehet. A felügyeleti tanács tagjainak megbízatása, valamint közszolgálati jogviszonya – az elnököt kivéve – a törvény hatálybalépésével megszűnt. Az ft-tagok végkielégítésre vagy felmentési időre nem jogosultak, azonban külön juttatásként megkaphatják az MNB elnökének az MNB-től 2008-ban származó összes jövedelme 10 százalékának megfelelő összeget, amit a törvény szerint a megbízatás megszűnését követő napon egy összegben kell számukra kifizetni.
A felügyelet főigazgatójának és főigazgató-helyetteseinek megbízatása – közszolgálati jogviszonyuk érintetlenül hagyása mellett – ugyancsak megszűnt december 30-val, nekik azonban a törvény szerint köztisztviselői munkakört és felügyeleti főtanácsadói címet kellett felajánlani.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.