A polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt (Ptké.) Sólyom László köztársasági elnök küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra. Az alkotmányügyi bizottság szerdai ülése alapján a parlament változatlan tartalommal fogadhatja el újra a jogszabályt, és négy másik, a Ptk.-hoz kapcsolódó, az államfő által megfontolásra visszaküldött jogszabályt. Az eredetileg tervezett időpontokban lépne hatályba a Ptk.: 2010. május elsején a második könyve és alapelvei lépnének életbe, így a személyekre, a gondnokságra, a cselekvőképességre, az alapítványokra és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok.
A kódex többi része 2011. január 1-jétől lenne hatályos, de van olyan rendelkezés is, amely 2015-től. Sólyom László december végén azért nem írta alá a törvényt, mert egyrészt általában nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan Ptk.-t, amely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra. Másrészt aggályosnak tartotta a lépcsőzetes hatályba léptetést is, mert így a jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen terjedelmes jogszabályváltozásra kellene felkészülnie.
Hétfőn szavaznak a képviselők az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatról; a Fidesz és a KDNP várhatóan nemmel szavaz az önkormányzati miniszter előterjesztésére, mert politikailag kiegyensúlyozatlannak tartana egy annak alapján megalakuló OVB-t. Az önkormányzati miniszter Bordás Vilmost, Fazekas Mariannát, Halmai Gábort, Szigeti Pétert és Szoboszlai Györgyöt javasolja a testület tagjának. A jelöltekről listában, egyszerű többséggel szavaznak, ha a szükséges többséget megkapja az új OVB, akkor tagjai esküt tesznek, és megtartják alakuló ülésüket.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.