Nem lármáztak, magukba roskadtak
A tanácselnök emelt hangon feltett kérdésére a tanú azt válaszolta: neki nem volt kompetenciája annak megállapítása, hogy a kigyulladt ház előtt heverő két ember füstmérgezést szenvedett-e, vagy más jellegű sérülése volt. A némiképp zavarosnak tűnő beszámoló közben nem emlékezett arra pontosan, hány centis hó esett a végzetes hajnalon, és azt sem tudta megmondani, mennyi idő telhetett el a fegyverszakértő és a Pest megyei helyszínelők kiérkezése között. Úgy emlékezett, az áldozat szomszédja és annak családja az este folyamán magába roskadt az események hatására, reggelre ezt az állapotot a kétségbeesés váltotta fel.
A vallomását megerősítve a tanú kiemelte: ahhoz képest, hogy tűzeset volt, nem volt hatalmas lárma, hangoskodás a kigyulladt ház körül, a szomszédok magukba roskadtak a halálos áldozatok láttán.
Az egyik áldozat apja, Csorba Csaba a tanúk padjához lépve visszaemlékezett: a rendőrök vezetőjével együtt segédkezett bevinni saját háza előterébe haldokló fiát. Ekkor lett figyelmes arra, hogy az áldozat oldalán lőtt sebnek tűnő sérülés van, erre pedig felhívta a rendőr figyelmét. Utóbbi megkérdőjelezte ezt az állítást, mire Csorba annyit mondott: „B…meg Pityu, ne mondd már, láttam én már lőtt sebet…” A tanú Miszori kérdésére hozzátette: nem ő hívta telefonon a rendőrséget, arra pedig nem emlékezett, pontosan hol feküdt a hóban gyermeke.
A tudósítás a továbbiakban frissül.
