Ezért kell új Btk.

Az új Btk. tervezetéről beszélt a nagyobbik kormánypárt honlapjának adott interjújában Répássy Róbert.

TK
2012. 03. 03. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répássy Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy az 1978-ban készült Btk.-t az elmúlt évtizedekben 1600 ponton változtatták meg. Ezek mára megbontották a törvénykönyv belső összhangját, az egyes bűncselekmények büntetéseinek arányossága felborult, ezért a további módosítások helyett egy új Btk.-t kell alkotni. Felidézte, hogy 2000 óta folyamatosan napirenden van az új Btk. megalkotása, a szocialista kormányok alatt még miniszteri biztos is felügyelte a munkát.

„Viszont sem a szakmai, sem a politikai konszenzus nem jött létre az új Btk. mellett. Most érkezett el a pillanat, amikorra megérett az új büntető törvénykönyv” – jegyezte meg.

Megváltoznak a jogos védelem szabályai. A tervezet azt javasolja, hogy a törvény határozzon meg olyan helyzeteket, amikor a védekezőnek nem kell mérlegelnie azt, hogy valóban az életére törtek-e. Így ha éjjel, fegyveresen vagy csoportosan történik a támadás, mindig úgy kell tekinteni, mintha a támadó szándéka az élet kioltására is irányult volna. Ha valakit ilyen módon megtámadnak, a jövőben minden eszközzel, mindenféle kockázat nélkül elháríthatja a támadást. Répássy Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy jogos védelmi helyzetben kell lennie a megtámadottnak. – Nyilvánvalóan odáig nem mehetünk el, hogy szabad önbíráskodást engedjünk jogos önvédelem címén – fűzte hozzá.

A középmértékes büntetés bevezetését az államtitkár azzal indokolta, hogy a bírók mindig inkább az alsó értékből indulnak ki, az ítéletek a minimum felé közelítettek, a tól–ig-keretet nem használták ki eléggé.

Répássy Róbert arra számít, hogy a parlamentben kevés szakmai, sokkal több politikai, ideológiai vita lesz a Btk. körül. „Nem könnyű középen tartani a Btk.-t, mert baloldalról az enyhítés irányába, szélsőjobbról pedig a szigorítás irányába változtatnák. Pedig a kettő között van az igazság: meggyőződésem, hogy nem szabad végletekbe esni. Mi járunk a jó úton; az „aranyközepet” kell választani, meg kell próbálni úgy „kalibrálni” a Btk.-t, hogy a társadalom igazságérzetével találkozzon, de humánus, méltányos is legyen” – fogalmazott az igazságügyért felelős államtitkár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.