Ökörsütések és nőgyilkosságok miatt nincs magyar demokrácia?

A közpolitika majd minden területe a magyar demokrácia állatorvosi lova – mondta el szinte mindenki a Milla konferenciáján.

A liberalizmus van nálunk válságban – csengett még a fülemben Lánczi András CEU-n közölt mondata, és ezzel az üzenettel léptem be péntek délelőtt a Merlin színháztermébe, ahol a Milla (hivatalos nevén: Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport) tartott konferenciát és kerekasztal-beszélgetést a lebontott demokráciáról és a kormányozhatatlan országról. Egy jó 20 percig fennállt a veszélye, hogy amíg nem érkezik meg az összes előadó, addig nem is lesznek nézők, ugyanis szinte teljesen üres volt a terem. Úgyhogy az egyetlen arra utaló jel, hogy a liberalizmus nincs is akkora válságban, az volt, hogy lehetett még kapni Beszélőt az előtérben. Így az akkumulátorpróbálónak ígérkező, többórás rendezvény előtt a székekre helyezett fehér lapokat vizslattam. Nem az egalitárius törekvések posztmodern megnyilvánulása volt, nem is az újrakezdés tiszta lapját hivatott szimbolizálni, hanem csak a kérdést kellett ráírni a hatékonyság kedvéért.

Medgyessy nem egyenlő Gyurcsány, tovább nem egyenlő Orbán

De további gondolkodásra nem volt idő, jött a nyitóelőadás, pontosabban mögötte a slide, rajta a millás értelemben vett időszámítással: az elmúlt 8 év már 9,5 éve tart, avagy az elmúlt másfél év tíz éve kezdődött. Elmagyarázom, mert úgy érzem, kell. A 23 előadó és négy kerekasztal-beszélgető 7 percét, illetve egy óráját kis túlzással tulajdonképpen rá lehetett húzni arra a sablonra, ami így festett: kezdetben vala a rendszerváltás, majd húsz év alatt kiüresedett a demokrácia, és jött az Orbán-kormány, amely sokkal rosszabb mindennél – lábbal tiprás, ledarálás satöbbi. Ennek fényében értékelendő az a felirat, ami Boda Zsolt előadása alatt jelent meg: nem igaz, hogy nem lehet mit tenni, nem igaz, hogy minden politikus hülye, és Medgyessy nem egyenlő Gyurcsány, tovább nem egyenlő Orbán.

Két újabb attribútuma is volt még a beszédeknek, mindkettőt a katedrához kötném. Az egyik az egyetemi előadás érzete. Most komolyan: ha professzoroknak, gyakorlatilag egymás között, egymásnak úgy kell, hogy beszéljenek alapvető közpolitikai fogalmakról, mint a diákjaiknak, akkor vagy tényleg nagyon nagy a baj, vagy egy kicsit sokat feltételeznek szakterületük jelentőségéről. A következő attribútum nem segített eldönteni a dilemmát: a közélet minden megjelenített szegmensét a fel sem épült, de azért tovább rombolt magyar demokrácia állatorvosi lovaként mutatták be a szakértők.

Tiszta kezek

Miklósi Zoltán csapott elsőnek a lecsóba, Kis János szerdai érveit felsorakoztatva amellett, hogy mi is itt a bajok eredője: a történelmi szembenézés hiánya. A jobb már nem kultiválja az egész Horthy-rendszert, a bal is megtagadta már Rákosit, de ez nem elég, ezért a pártok rettegnek egymástól és maguktól. Tóka Gábor pedig a választási rendszer szétzilálása miatt aggódott, kiemelve, hogy az önkéntes, előzetes regisztráció katasztrofális lesz, helyette az internetes vagy a postai szavazást kellett volna erőltetni. Ungváry Krisztián az ügynökkérdés kapcsán jelentette ki, hogy minden kormánynak megvan a maga felelőssége, nyilván a Fidesz mostani nemmel szavazása újabb gellert adott indulatainak, de azért megjegyezte: Göncz Árpád sem volt éppen az ügy zászlóvivője.

Földes Ádám a Transparency International nevében a pártfinanszírozást járta körül, ő is közölte, hogy fel sem épült a magyar demokrácia, szerinte ebben nagy szerepe van a két nagy párt a megengedettet jelentősen túllépő kampányköltségének, amelyet úgy becsülnek meg, hogy önkénteseik megfigyelései alapján („hol volt például ökörsütés”) végeznek egy számítást. Mong Attila később a témában erről úgy szólt, hogy itt szerinte az MSZMP-hez hasonlóan mindent vinne a Fidesz, Bodoky Tamás szerint ezen csak új, tiszta kezű pártok segíthetnek. Itt jelezném, hogy Nagy-Navarro Balázs is ott volt a Tiszta Kezek Mozgalom képviseletében, valamint több LMP-s is tiszteletét tette, egyikük több előadást átívelően egy parlamenti felszólalást pofozgatott a laptopján.

Munkaerő-kiképzés

Fleck Zoltán pedig az igazságszolgáltatás számon kérhetősége, valamint a hatalmi ágak szétválasztásának hiányzó hagyományának megteremtése mellett kardoskodott, Hajnal György pedig azon sajnálkozott, hogy a közigazgatásban a burjánzó autonómiát lerombolja a túllengő inga, és most már kontroll alatt lesz minden. Romhányi Balázs is ebből indult ki, bár szerinte már húsz éve csak szimulálja az ellenőrzést például az Állami Számvevőszék. Polyák Gábor a média nyilvánosságának kiiktatását ecsetelte, Keller Judit pedig azt jelentette ki, hogy a korábban megkezdődött recentralizáció most már csak a beteljesülésére vár. Lóránd Zsófia szerint se volt eddig demokrácia, mert nők nélkül olyat csinálni nem lehet, majd vállaltan az ijesztés szándékával adatokat sorolt fel: például azt, hogy minden héten meghal egy nő, akit férje vagy élettársa gyilkol meg.

Eddig lett volna a diagnózis, a következmények között a hatékonytalan államot és a kormányozhatatlanságot emlegették. Sepsi Tibor és Gáli Csaba az Így írnánk mi blog szerzői önkritikus éllel szóltak arról, hogy miként fullad ki minden kormánykommunikáció, Tóth János István az adótudatosság hiányáról beszélt, Bartha Attila arról, hogy reform itt csak külső nyomásra volt lehetséges, Papp József pedig arról, hogy tovább él a Kádár-rendszer torz társadalmi szerződése, a hipokrata parazitizmus, és hogy ez az elit ajánlata cserébe azért, mert az elit is eltünteti a közpénzt, viszont eltűri a kkv-szektor csalásait. Reszkető Petra a vállalkozók bürokráciai terheit sorolta – valóban szemléletes példa volt a borászoknál kötelező törkölymegsemmisítési jegyzőkönyv.

Zolnay János pendítette meg legerősebben a nemzeti katasztrófa húrjait az oktatás kapcsán, tulajdonképpen TGM CEU-s szavaira rímelve közölte, hogy az oktatási törvénnyel a kormány felszámolja a tanszabadságot, átvéve a hatalmat a lakosság munkaerő-kiképzése felett. Nun András az átláthatatlan EU-s pénzekről beszélt, amelyet kritizálni senki nem mer, inkább fél és retteg, Tóth András szerint pedig a Fidesz forró vizet öntött a kopaszra, amikor átalakította az érdekegyeztetést, ami akár jó is lehetne, ha a jogbizonytalanság nem ijesztené el a befektetőket.

A kormányellenes civilek új kedvence, Majtényi László tartotta az összefoglaló záróbeszédét, aki ki merte mondani, hogy sikertelen volt a harmadik köztársaság, de megvan a remény, ha visszahozzák annak az alkotmánynak a szellemiségét. Amit nem lehet a jobboldal kizárásával elfogadni, mert akkor „ugyanazt a szörnypofát vennénk fel, amit le akarunk vetni a nemzet testéről”. Ez a mondat olyan kifejezőre sikerült, hogy azt már meg sem vártam, mit gondoltak a résztvevők arról, hogy mi lehet a civilek szerepe a demokratikus kormányzás kikényszerítésében.