Már mindenki Gyurcsányon nevet?

A Fidesz gratulál Gyurcsány Ferencnek, hogy végre megpróbál érdemi magyarázatot adni plágiumgyanús ügyére.

PR
2012. 05. 05. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Selmeczi Gabriella közleményében arra reagált, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) a honlapján közzétett dokumentumokkal alátámasztva tagadta a Hír TV május 4-i Célpont című adásában elhangzottakat, miszerint Gyurcsány Ferenc tanári diplomája megszerzését megelőzően ne vett volna részt gyakorlati tanításon. A Fidesz szóvivője azt írta: „Gratulálunk, csak így tovább, de ez eddig nagyon kevés!”

A Fidesz várja a választ az alapkérdésekre, vagyis arra: hogyan lehet, hogy ugyanazzal a címmel adott be szakdolgozatot 1984-ben, mint korábbi sógora 1980-ban; pontosan mit jelent az, amit el is ismert, hogy „felhasználta, merített belőle”; valamint hogyan lehetséges, hogy szakdolgozata – hivatalos bírálata alapján – oldalszámra megegyezik a sógorától származó szakdolgozattal? A szóvivő azt a kérdést is fölteszi, hogy Gyurcsány „mikor veszi észre magát?”, „Mikor veszi észre, hogy már csak szánakozik vagy nevet rajta mindenki, beleértve korábbi baloldali elvbarátait is?”

A DK szerint Gyurcsány Ferenc főiskolai leckekönyve egyértelműen bizonyítja, hogy osztályozott tanítási gyakorlattal rendelkezett. Egyrészt bizonyítja a tanítási gyakorlatra kapott osztályzat, továbbá az abszolutórium, amelynek szövege szerint az államvizsga letételéhez megszabott követelményeknek mindenben eleget tett. A leckekönyv két oldalának lefotózott másolata is látható a DK honlapján. A HVG.hu pénteken egyébként arról cikkezett, a témavezető egyben bírálója is volt Gyurcsány szakdolgozatának. A DK az MTI-vel azt közölte szombaton, hogy Gyurcsány Ferenc jogi eljárást indít a Hír TV ellen.

Szeretné hinni, hogy tisztességesen megjelölte a forrást

A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta. A korábbi kormányfő a Hír TV kérdésére azt mondta: valószínűleg olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát, és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte. Múlt hét szombaton Facebook-bejegyzésében azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnaktitulálta Gyurcsány állítását. A Hír TV vasárnap azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majd minden ponton egyezik volt sógoráéval.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője pénteken azt mondta, a párt a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az 1980-ban írt szakdolgozata.

Gyurcsány megkérdőjelezte Rozs dolgozatának hitelességét

A Pécsi Újság beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtökön találták meg az intézményben. Ennek azért van jelentősége, mert a Hír TV által bemutatott példány hitelességét Gyurcsány Ferenc megkérdőjelezte, mondván, hogy az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: elképzelhető, hogy azt az ő „ellopott” szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat. Egyúttal hangot adott meggyőződésének, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván, nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el.

A felsőoktatási intézmény ugyancsak szerdán közölte, hogy feljelentést tett a rendőrségen Gyurcsány Ferenc eltűnt diplomamunkájával kapcsolatban. Az egyetem egyúttal emlékeztetett arra, hogy Bódis József rektor április közepén vizsgálatot rendelt el annak feltárására, az egyes karok, jogelődök a törvényi és belső szabályozás szerint jártak-e el a diplomamunkák kezelésekor. Most e testület feladatkörét egészítik ki a volt miniszterelnök szakdolgozatügyének feltárásával.

GYURCSÁNY SCHMITT PÁL DOKTORIJÁRÓL:

2012. január 12. (Facebook): Nincs az a palotaőrség, ami meg tudná védeni a Sándor-palota jelenlegi lakóját attól az istentelen szégyentől, ami most rázuhan. […] Az elnök minden bizonnyal plágiumot követett el. Sajnálom, hogy azt kell mondjam, de ha igaz a gyanú, akkor lopott.

2012. március 27. (Facebook): Az elnök erkölcsi bukása az eddiginél is nyilvánvalóbb lesz (ha persze ez egyáltalán lehetséges), hivatala végletesen és véglegesen eljelentéktelenedik. A jobboldal híveire nehezen lemosható szégyen fog hullani, másképp mondom: mostantól ciki lesz jobboldalinak lenni.

2012. március 30. (HVG.hu): Göncz Árpád 1990-es megválasztása óta a parlamenti többség minden esetben az ellenzékkel való egyeztetés nélkül választott államfőt, de amíg minden korábbi elnök képes volt arra, hogy az alkotmányos követelményeknek és a nemzet képviseletének eleget tegyen, az Orbán Viktor által jelölt Schmitt Pál ebbe belebukott. A 2006-os őszödi beszédem a tovább élő kádári hagyományokkal és a mutyikkal, féligazságokkal terhelt rendszerváltozással való szembenézés kísérlete volt. Schmitt Pál ügye ezzel szemben antiőszöd, a kádári hagyományok és a rendszerváltozás rossz hagyományainak folytatása.

2012. március 30. (ATV.hu): A doktori cím megszerzésének alapvető feltétele az önálló tudományos munka. Ebben a dolgozatban az önálló tudományos munkának se híre, se hamva. Becsapta önmagát, úgy látom, becsapja a világot. […] Elementárisan zavarja, bántja a magyarok sokaságának a jóérzését. Azt mondják, hogy kérem szépen, nem lehet egy csaló az országnak az elnöke, nem lehet egy hazug ember az ország elnöke, nem lehet egy morálisan elfogadhatatlan ember az ország elnöke. […] Nem egy sokunk közül, hanem úgy tűnik, hogy silányabb, mint a legtöbb magyar. Ez baj. Nem lehet silányabb ember az ország elnöke, mint a legtöbb magyar. Mi fel akarunk nézni erre az emberre – nem lehet innentől kezdve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.