Újabb részletek derültek ki a szeptember elején eltűnt 27 éves Kaszás Nikolett ügyében. A fiatal nő holttestét szeptember 28-án, eltűnése után három héttel találták meg a Pilisben, a helyszínen pedig egy fagyálló folyadékot tartalmazó palack is előkerült – idézi fel cikkében az Origo. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, és a helyszínen talált bizonyítékok, köztük a fagyálló folyadék is arra utalnak, hogy öngyilkosság történhetett. A végső szót a kirendelt szakértők mondják majd ki.
Fagyálló mérgezhette meg Kaszás Nikolettet
A szeptember 7-én eltűnt 27 éves Kaszás Nikolettet három héttel később, szeptember 28-án találták holtan a Pilisben. A helyszínen egy fagyálló folyadékot tartalmazó palack is volt az elhunyt mellett, a rendőrség szerint idegenkezűség nem merült fel, így feltehetően öngyilkosság történhetett. A végső szót a kirendelt szakértők mondják ki.

A fagyálló folyadék jellemzően autók hűtőrendszerében használt keverék, amelynek fő hatóanyaga az etilén-glikol. Ez az anyag közepesen mérgező, lebomlása során pedig olyan vegyületek keletkeznek, amelyek súlyosan károsítják a vesét, a központi idegrendszert és az anyagcserét.
A tünetek függenek a fagyálló bevitt mennyiségétől, de már kis adagnál is jelentkezhetnek a mérgezés tünetei:
- Korai (pár órán belüli) tünetek: szédülés, hányinger, hányás, zavartság, alkoholmérgezéshez hasonló állapot.
- Késői (12–24 órán belüli) tünetek: erős hasi fájdalom, anyagcserezavar, romlik a veseműködés, felgyorsul a légzés, bizonyos dózis kómát is okozhat.
Fagyálló fogyasztása esetén azonnal kórházi kezelés szükséges, ahol ellenanyaggal, például etanollal próbálják megakadályozni, hogy a szervezetben mérgező bomlástermékek keletkezzenek.
További Belföld híreink
Az eltűnt lány ügyében korábban felmerült, hogy túrázás közben baleset érhette vagy bűncselekmény áldozatává vált. Egyes információk szerint állítólag elektronikus fiókjából érkezett üzenet ismerőséhez, ám ezt a rendőrség cáfolta.
A hatóságok vizsgálata jelenleg is zajlik, a szakértők feladata lesz pontosan tisztázni a haláleset körülményeit.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!
Borítókép: Kaszás Nikolett holttestét kereste szeptember 28-án a Pilisben a rendőrség (Forrás: Pest vármegyei rendőrség)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: még hetekig kitart a téli ítéletidő, jut elég tűzifa a rászorulóknak + videó
Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Budapesten fogtak el a szökevény dílert + videó
Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Egy iskola udvarán landolt a mentőhelikopter, de már későn érkeztek
Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

Autós üldözés az ítéletidőben: menekülni próbált a jogosítvány nélkül vezető sofőr + videó
A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: még hetekig kitart a téli ítéletidő, jut elég tűzifa a rászorulóknak + videó
Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Budapesten fogtak el a szökevény dílert + videó
Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Egy iskola udvarán landolt a mentőhelikopter, de már későn érkeztek
Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

Autós üldözés az ítéletidőben: menekülni próbált a jogosítvány nélkül vezető sofőr + videó
A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!