Több ezren tomboltak az építési területen a végzetes estén

2011. január 15-én este a budapesti Nyugati téren – az egykori Skála épületében – lévő West-Balkán nevű szórakozóhelyen két lány és egy fiatal nő halt meg, 14-en pedig megsérültek. Az áldozatok 17 és 24 év közöttiek voltak.

TK
2012. 06. 06. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január 15-én többezres, fiatalokból álló tömeg érkezett szórakozni a West-Balkánba, ahol a Noise Night Life szervezett elektronikus zenei partit. A helyen korábban ugyan voltak nagyobb rendezvények, de nem ennyi résztvevővel. A helyzetet tovább rontotta az, hogy a helyszínt átépítették, így tovább csökkent annak befogadóképessége. A West-Balkán engedélyeit egyébként két héttel a tragédia előtt visszavonta Terézváros jegyzője, a nyomozás adatai szerint a szervezők ezenkívül az összes – akkor még érvényben lévő, lényegesen lazább – szabályt is megszegték.

K. Tamást, Cs. József Imrét és H. István Ferencet halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolta a Fővárosi Főügyészség, egyikük számláján magánokirat-hamisítás is szerepel. Az elsőrendű terhelt Sz. Győző, a West-Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője, ő adta bérbe a korábban a Nyugati téren lévő mulatót K.Tamásnak és Cs. Józsefnek, a tragikus véget ért rendezvény, a Noise Night Life szervezőinek.

A per elsőrendű vádlottja az MNO-nak korábban elmondta: a január 15-i rendezvény előtt elmentek a rendőrségre, ahol azt mondták, egyszerűen be kell jelenteni a kereskedelmi tevékenységet, másra nincs szükség. Ezt megtették, majd a használatbavételi engedélyt is megkapták. Utóbbi ugyancsak elegendő volt a buli megtartásához, mivel építési területről van szó. A volt Skála belső munkálatait azóta sem fejezték be. Mindezek a tűzvédelmi engedéllyel kiegészülve felhatalmazták arra a West-Balkán Kft.-t, hogy bérbe adják a bulira a helyszínt, mondta a cég ügyvezetője, és hozzátette: a volt Skálában, Budapesten bárhol, de még Angliában is elégségesek ezek a dokumentumok ahhoz, hogy akár egy gyárépületben is megrendezzenek egy bulit. Bővebben>>>

Az írásbeli vallomásból az derült ki, hogy Cs. József nem tudott róla, hogy rendezvényszervező kollégája, K. Tamás a maximális 1800 helyett 4200 karszalagot hozott a tragikus este helyszínére. Bővebben>>>

Az ügyben felkért szakértők kifejtették, hogy a törvény nem szabályozza, hogy ezek a regulák milyen létszámú rendezvényre vonatkoznak. Ez nincs lerendezve – fogalmazott egyértelműen a szakértői vélemény. Úgy vélték, a meglévő tűzvédelmi engedély nem többezres zenés-táncos rendezvényekre készült, arra viszont nem tudtak felelni, minden egyes rendezvény előtt el kell-e készíteni egy ilyen dokumentumot.

A két lány szüleit képviselő Bálint Zoltán ügyvéd úgy véli, hogy „sajnos néhányan nincsenek ott a vádlottak padján”, ezért az ügyvédi iroda 2011 októberében pót-magánnyomozás elrendelését kérte a Legfőbb Ügyészségtől. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.