A fővárosban és vidéken is van hiány gyermekorvosból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A legtöbb tartósan betöltetlen házi gyermekorvosi praxis Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, de Budapesten is vannak feltöltendő helyek.

NT
2012. 11. 12. 19:30

Novembertől emelkedik az alapellátásban dolgozók bére

A Magyar Nemzet november 3-ai számában írt arról, hogy újabb egészségügyi dolgozók kaphatnak béremelést, így pluszpénzt kaphatnak például a légi mentők is. Mint ismert, novembertől 14 százalékkal növelték az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, így hamarosan már az alapellátásban dolgozók is többet kereshetnek.

A bérrendezés első lépcsőjében, augusztusban mintegy 86 ezer dolgozó, most pedig a kormány döntése értelmében nagyjából 27 ezer, az alapellátásban dolgozó szakember juthat több pénzhez még idén, a folytatáshoz szükséges fedezet pedig a jövő évre is megvan – hangsúlyozta korábban Szócska Miklós. Az egészségügyi államtitkár már augusztus 29-én kijelentette: az egészségügyben végrehajtott béremelésnek jövőre lesz folytatása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.