Folytatódik a béremelés az egészségügyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az egészségügyben végrehajtott béremelésnek jövőre lesz folytatása – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán.

WA
2012. 08. 29. 15:50

A szívgyógyászatban az új CT remekül kiegészíti a szívkatéteres laboratóriumot, ahol szintén számítógép segítségével már beavatkozásokat, például az elzáródott koszorúerek kinyitását vagy tágítását is el tudják végezni – sorolta.

A fejlődés útján

Összesen 1269 intézmény és egyéb szervezet egészségügyi célú fejlesztési programja valósult meg az Új Széchenyi Terv révén uniós támogatással – jelentette be augusztus 24-én Szócska Miklós Szegeden. A betegellátás színvonalát és az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit javító fejlesztésekhez nyújtott támogatások összege megközelíti a 60 milliárd forintot.

Hamarosan felállhat a minőségügyi szakfőorvosi és szakterületi vezetői hálózat, amely az egészségügyi tevékenység minőségének értékeléséért, fejlesztéséért és a betegbiztonság szempontjainak érvényesítéséért felel majd. A nyugat-európai törekvésekkel összhangban van a kormány által indított Semmelweis-terv, amely a betegségek megelőzését helyezte középpontba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.