Elérkezett a kiállás ideje – kezdte Kossuth téri beszédét Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, akit elmondása szerint nem személyes vagy családi tragédiák története vezetett a Gyöngyösi Márton Jobbik-képviselő szavait elítélő megmozdulásra. – Azért jöttem, mert nem elég az erkölcsi felháborodás, azért jöttem, mert nem felejthetünk, nem felejthetjük, hogy emberek százezreit irtották ki faji vagy vallási alapon.
Mint Rogán elmondta, a XX. század történelemkönyvek lapjaira való szörnyűségei listázásokkal kezdődtek, de „nem feledhetjük a numerus clausust” sem. – Még mindig vannak olyanok, akik semmiből sem tanultak. Nem fogadhatjuk el, hogy valakiket csak azért, mert más értékeket képviselnek, listázással fenyegessenek – mondta a tüntetésen Rogán Antal belváros-lipótvárosi polgármester.
Az élet mindenkié, aki megszületik erre a világra – hangsúlyozta Rogán. Elmondta: mikor Auschwitzban járt, a falak, kövek, fák mind magyarul szóltak hozzá, és azt kérdezték: miért? A frakcióvezető úgy fogalmazott: a haza ma nem néma. „Azért jöttünk össze, hogy most mi akasszunk táblát a gonoszság nyakába. Rajta a felirat: nem engedjük.” – Magyarország megvédi polgárait – zárta szavait a politikus.
Az MNO video-összeállítása az eseményről:
Bajnai: A szélsőjobboldalt is leleplezte Gyöngyösi
Békében akarunk élni, olyan országban, ahol a félelem nélküli élet alanyi jog – hangoztatta az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon vasárnap a nácizmus elleni tömegtüntetésen. A politikus azt mondta: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni. A volt miniszterelnök reménykeltőnek nevezte, hogy a kormányoldal és az ellenzék közösen emeli fel a szavát az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben, de szerinte bűntudatra ad okot, hogy nem voltak ugyanennyien a Parlament előtt a romák elleni gyilkosságsorozat elleni tiltakozásul.
A Haza és Haladás Egyesület elnöke azt mondta: nincs ártalmatlan zsidózás vagy cigányozás, a nácizmus összeegyeztethetetlen az élettel. Gyöngyösinek a zsidó származású képviselők és kormánytagok felmérését szorgalmazó beszédéről kijelentette: a politikus nemcsak önmagát, hanem pártját és a magyarországi szélsőjobboldalt is leleplezte. „A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal” – hangsúlyozta.