Láng Zsolt, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának fideszes elnöke azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy az MSZP önkormányzati kabinetvezetője, aki önkormányzati miniszter volt a Bajnai-kormányban, hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány becsapta az önkormányzatokat, amelyektől nagyjából 150 milliárd forinttal több pénzt vontak el idén, mint amit az eddig általuk ellátott feladatok központosítása indokolna.
Mind a Fidesz-frakció, mind az Orbán-kormány régóta elkötelezett az önkormányzatok gazdasági helyzetének stabilizálásában, a hitelek újratermelődésének megállításában – rögzítette Láng Zsolt.
Utalt arra, hogy 2011-ben új önkormányzati törvény született, amely megújítja az önkormányzati rendszert és 2012-ben hatályba lépett a gazdasági stabilitásról szóló törvény, amely a korábbiaknál szigorúbban szabályozza az önkormányzatok adósságot előidéző kötelezettségvállalásának szabályait.
„Az önkormányzatok gazdasági helyzetének biztosítása érdekében a kormány soha nem látott mértékű segítséget nyújt a településeknek adósságkonszolidáció formájában. Ennek során az állam az 5000 fő alatti települések esetében 1710 település 3848 szerződése vonatkozásában 74 milliárd forint összegű adósság visszafizetéséhez nyújt támogatást, az 5000 fő feletti települések konszolidációjának mértékéről a tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak” – hívta fel a figyelmet Láng Zsolt.
Mi lesz a megyékkel?
A megyék jövőbeni szerepéről tárgyalt Orbán Viktor kormányfő a megyei közgyűlési elnökökkel január 14-én az Országházban. A 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban a fejlesztési források legalább tíz százalékát a megyei önkormányzatok fogják elosztani. A kormány és a megyei önkormányzati vezetők tárgyalásán megállapították azt is, hogy az állam összesen 196 milliárd forint adósságot vett át a megyéktől, így a nehéz helyzetben lévő térségek sorsát rendezték. Az intézményeket az állam átvette, a megyék a jövőben területfejlesztési feladatokat látnak el.