A konzervatív politikus az Andrássy Gyula német nyelvű egyetemen magyar újságírókkal beszélgetett, majd meghívott vendégek előtt Az európai perspektíva – Értékek, politika és gazdaság címmel tartott előadást.
Az MTI kérdésére válaszolva Hans-Gert Pöttering felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió értékközösség, és ha egy családon belül kérdések merülnek fel, meg kell beszélni.
Mind a sajtóbeszélgetésen, mind az előadásában határozottan elutasította, hogy az Európai Unión belül bármelyik országgal szemben – legyen nagy vagy kis ország – kettős mércét alkalmazzanak. Ennek betartatása az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak a feladata – jelentette ki, hozzáfűzve: Barroso ügyel arra, hogy Brüsszel ne alkalmazzon kettős mércét.
A Magyar Nemzet még április 18-án írta arról, hogy Viviane Reding magánakciója lehetett az a híresztelés, hogy az Európai Néppárt dubrovniki ülésén szóba került a Fidesz kizárása. Az Index brüsszeli és strasbourgi informátorokra hivatkozva állította: a luxemburgi biztos ezzel az akcióval azt akarta elérni, hogy esélyes legyen José Manuel Barroso jövőre megüresedő posztjára. A kizárásról szóló híreszteléseket a néppárti frakció elnöke, Joseph Daul határozottan visszautasította.
Reding nyilatkozatai pontatlanságokat és szándékos csúsztatásokat tartalmaznak Magyarországgal szemben – mondta Navracsics Tibor az M1 Ma reggel című műsorában április 19-én. A miniszterelnök-helyettes korábban arról beszélt, hogy Reding részrehajló, „kifejezetten és tendenciózusan Magyarország-ellenes nyilatkozatokat tesz”, amivel sérti a részrehajlás-mentesség követelményét, holott egy uniós biztos „nem politizálhat”. Mint azt az MNO korábban megírta, a hazánkkal szemben kifejezetten ellenséges hangnemet használó biztos számos alkalommal bizonyította már alkalmatlanságát.
A sajtóbeszélgetésen egy kérdésre válaszolva Pöttering elmondta, hogy jelen volt a Magyarországgal foglalkozó legutóbbi európai parlamenti vitán, továbbá azon a vitát megelőző európai néppárti (EPP) frakcióülésen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatta kollégáit. Úgy értékelte, hogy a parlamenti vita intenzív volt, a frakciók eltérő véleményeket fogalmaztak meg, a vitát természetesnek nevezte.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!