Itt az újabb ügy: jelentős részleteket hallgatott el a bank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem az első eset: a hiteles jött ki győztesen abból a perből, ami azért indult, mert a bank fontos részleteket bújtatott el a szerződésben.

NT
2013. 05. 17. 17:12

A feltételek nem volt átláthatók, hisz az ügyfél a szerződés megkötésekor nem láthatta előre, hogy milyen terhekre számíthat a jövőben, így az egyoldalú banki szerződésmódosítások tartalma sem volt kiszámítható és kontrollálható. A bíróság szerint a szerződés azt sem biztosította az ügyfél számára, hogy pozitív változások esetén kedvező szerződésmódosításra kerülhessen sor.

A Debreceni Törvényszék érvénytelenítette a szerződésben a többletterheket érintő passzust is. A bank ugyanis a felmerült pluszköltségeket nem háríthatja át a felperesre, így azt nem is követelheti tőle. Összesen három kifogásolt passzust mondtak ki első fokon semmisnek, tehát a szerződés 2008-as megkötésétől számítva, ezen érvénytelenített rendelkezések alapján a bank semmit nem követelhet a felperestől. Az ítélet nem jogerős.

A Lánchíd Rádió számolt be róla elsőként,hogy a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság precedensértékű döntést hozott egy devizakölcsön ügyében, mely végén az „ügyfél” örülhetett. Az ítélet szerint 46 millió forintos banki követelés azért nem áll meg, mert a teljes devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelen. Dr. Czirmes György, az alperest képviselő ügyvéd a Lánchíd Rádióban kifejtette: egyre gyakrabban születnek ilyen döntések, amikor már magáról a végrehajtásról van szó.

A Magyar Nemzet április elején arról írt, hogy újabb pertársaság támadja meg a bíróságon az AXA Bank szerződéseit. A második csoport több mint száz adósból áll, és a hiteleik összege meghaladja a négyszázmillió forintot. Az első társaság pere jelenleg is zajlik. Március végén az OTP ellen nyert nem jogerősen pert egy devizahiteles a Szegedi Törvényszéken. A részítéletben a bíróság érvénytelenítette a bank szerződésének azt a pontját, amely a frankalapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására ad lehetőséget.

Ismert, február 27-én kezdődtek meg a tárgyalások a devizahitelesek problémájának rendezéséről a Magyar Bankszövetség, a devizahiteleseket képviselő szakértők és a pénzügyi jogok biztosának részvételével. Majd a háromoldalú szakmai tárgyalás március 5-ei fordulóját a Magyar Bankszövetség kérésére elhalasztották. Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa korábban azt mondta, bízik abban, hogy őszre az egész eljárás lezajlik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.