Az unió legnagyobb botránya van készülőben

Hiába került ki hazánk kilenc év után a túlzottdeficit-eljárás alól, olyan, Magyarországot lejárató botrányról érkezett hír az unióból, melyre eddig még nem volt példa. Az MNO heti összefoglalója.

MNO
2013. 06. 23. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden idők egyik legnagyobb hazai árvize levonult Magyarországon, ezen a héten megnyitották a Margitszigetet a közösségi közlekedés, a gyalogosforgalom és az engedéllyel rendelkezők előtt, de továbbra is van egy szűk szakasz, amelyet kordonnal zárnak el. Budapesten a helyreállítás majdnem teljesen befejeződött. Orbán Viktor szerint az árvízi védekezés is azt mutatta, hogy a magyarok össze tudnak fogni. „A bajban kiderült, hogy mire vagyunk képesek” – fogalmazott, ezúton is köszönetet mondva a több tízezer önkéntesnek.

A hét legfontosabb eseményét péntekre várta hazánk. Luxemburgban az uniós országok pénzügyminiszterei (Ecofin) úgy határoztak, hogy Magyarország kikerül a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárás alól. „A pénzügyminiszterek tanácsa az előbb hozta meg azt a döntést, amelyre Magyarország már oly régóta várt” – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek kora délután, hozzátéve: a döntés egyhangú volt, ellenvéleményt senki nem nyilvánított. „Minden miniszter kollégám támogatta, hogy Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól kilenc év után mentesüljön.” A döntésre reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott, az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácsa is elismerte, jó irányba tart a magyar gazdaság. Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter annak érdekében, hogy az ország ne kerüljön újra túlzottdeficit-eljárás alá, több kiigazító intézkedést jelentett be hétfőn. A kormány azt javasolja, hogy 6 ezrelékre emelkedjen a jelenlegi 3-ról a pénzügyi tranzakciós illeték a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a 6000 forintos felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával. További intézkedések között sorolta fel a miniszter a vállalkozások által fizetett távközlési adó mértékének 2 forintról 3 forintra emelését, továbbá az adó 2500 forintos felső limitjének 5000 növelését. A bányajáradék szintén emelkedik 12-ről 16 százalékra. A benyújtott adóintézkedések – megszavazásuk esetén – akár 100 milliárd forinttal is javíthatják a költségvetés helyzetét.

A hét utolsó munkanapján egy másik kiemelt figyelmet érdemlő téma is szerepelt. A tervekkel ellentétben végül nem név szerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén – 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül – az új földtörvényt. A Jobbik-frakció tagjai – az új törvény elleni tiltakozásképpen – az elnöki emelvényre vonultak a zárószavazás előtt. A képviselőcsoport politikusait emiatt kizárták a pénteki határozathozatalokról. Ángyán József fideszes honatya előzetes ígéretének megfelelően a szavazást követően kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából. Az Együtt–PM, a Jobbik és az MSZP törvénytelennek minősítette a földtörvény megszavazását. A szocialisták Áder Jánoshoz, az Együtt–PM pedig Kövér Lászlóhoz fordult jogorvoslatért. A Jobbik június 25-ére, keddre Földvédelmi Kerekasztalt hív össze – közölte Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője.

Szerdán életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya közölte: Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegséget követően a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el. Ő volt a Népköztársaság utolsó külügyminisztere, akit Helmuth Kohl is szeretett volna az Antall-kabinetben látni, ő volt a „határnyitó”, akiről utcát neveztek el Németországban, ő volt a Magyar Köztársaság első szocialista kormányfője, és ő volt az utolsó valódi, ízig-vérig baloldali MSZP-s miniszterelnök is. Olvassa el az MNO nekrológját, és nézze meg a volt miniszterelnök pályafutásáról készült képgalériát, valamint archív videókat.

Bajnai Gordon a héten több alkalommal is az érdeklődés homlokterébe került. Először akkor, amikor a Heti Válasz kiderítette, hogy a politikus Ausztriában fizet adót. A hetilap megkeresésére Bajnai nem tagadta a „tekintélyes külföldiektől” érkező megbízásokat és az osztrák céget sem. A Fidesz szóvivője a hírre reagálva úgy fogalmazott, létezik egy egész Bajnai-cégbirodalom, amelynek minden érdekeltsége ráadásul Bécsben működik, hogy az osztrák államkasszát gazdagítsa. Bajnai Gordon Zsigó Róbert szavaira válaszul közölte, feljelenti őt.

A politikus közben tovább kerülgeti a forró kását a miniszterelnök-jelöltség kapcsán. Szombaton abban állapodott meg Mesterházy Attilával, hogy a következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt–PM szövetség, ezután pedig tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról is. Arról, hogy melyikük lesz a kormányfőjelölt, egyelőre nincs megegyezés.

Viviane Reding igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke június 6. és 9. között az angliai Herfordshire-ben, zárt ajtók mögött megrendezett Bilderberg-konferencián a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat. Ezt az Európai Bizottság egyik, most is névtelenséget kérő olasz tisztségviselője nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. Surján László fideszes EP-képviselő szerint ez lehet az Európai Unió legnagyobb botránya. A biztos cáfolta a vele kapcsolatos híreszteléseket.

Az Európai Parlament illetékes szakbizottságában szerdán elfogadták a hazánkat elítélő Tavares-jelentést, amihez hiába nyújtott be a Fidesz kétszáz módosító javaslatot, az európai balliberális többség jó részüket leszavazta. A fideszes EP-képviselőcsoport közleménye szerint az elfogadott jelentés nem más, mint az európai baloldal pártdiktátuma, amely továbbra is elfogult és elfogadhatatlan, annak ellenére hogy az elmúlt hetek tárgyalásainak eredményeként sikerült több ponton is javítani a dokumentumon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.