Kövér: Ebben nagyon profik voltak az elvtársak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaly augusztusig közel másfél ezer ügyben indult valamilyen eljárás, 110 esetről készült nyilvános feljegyzés, de végül csak 39 ember ellen emeltek vádat.

TK
2013. 06. 19. 20:27

Hozzáfűzte: Magyarország az egyetlen európai állam, amely minden területen csökkentette a rezsiköltségeket, ezért „a legújabb fejezetben Magyarország ellen nem demokráciaeljárás, Magyarország ellen rezsieljárás zajlik”, mert megsértette óriáscégek érdekeit. Kitért arra is: idén már emelkedik a bérek és a nyugdíjak reálértéke, s miközben tavaly 1,9 százalék volt csupán a költségvetés deficitje, a Bajnai-kormány hétszázalékos, történelmi mértékű gazdasági visszaesése után a GDP 2013 első negyedévében már 0,7 százalékkal emelkedett, ami az uniós államok között a harmadik legjobb adat.

Rogán megjegyezte, a baloldali kormányok „minden alkalommal feltették a kezüket, amikor a nagyvállalati érdek a családok érdekével ütközött”, és a bankok mellé álltak. Szavai szerint ha a baloldal ismét kormányra jutna, a mostani rezsicsökkentés két-háromszorosát emelnék az árakon, radikálisan növelnék a személyi jövedelemadót és visszahoznák ingatlanadó-elgondolásukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.