Regisztráció: mindenki figyeljen, érkeznek a levelek

Csütörtökön kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja.

NT
2013. 07. 31. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a regisztrációhoz szükséges leveleket – 233 406-ot – már a héten kiküldték, és csütörtöktől fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. Elmondta: a kiküldött 233 ezres körben nincsenek benne azok, akik olyan országban – Szlovákiában, Ausztriában vagy Ukrajnában – élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot. Nekik nem küldtek levelet, őket egyéb módon, például a médiában tájékoztatják.

A kiküldött levelek számára utalva jelezte azt is, hogy az állampolgárságot kérőknek csak egy része tette le eddig az esküt. Azoknak, akik július 31-éig állampolgársági esküt tesznek, később küldik ki a regisztrációs nyomtatványokat. Kitért arra is, hogy negyvenezren vannak, akiknek korábban volt már magyarországi állandó lakóhelyük, így ők majd ugyanúgy szavazhatnak, mint bármely más Magyarországon élő választópolgár, tehát nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is, ezért nem kaptak levelet.

A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton – ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n – is el lehet juttatni az NVI-nek – mondta Pálffy.

A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig. Az NVI vezetője azt kérte, a választópolgárok ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti az iroda munkáját. Arra számítanak – mondta –, hogy sokan élnek majd az online regisztrálás lehetőségével, szerinte azért, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában.

A levélben szavazás módját ismertetve elmondta, a szavazási levélcsomagot az NVI küldi majd meg azoknak a választópolgároknak, akik már regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, amennyiben a határon túli választópolgár azt kéri. A szavazási levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazópolgár azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót. Tájékoztatása szerint a szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe az azonosító nyilatkozatot kell helyezni. A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel, és a folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, továbbá nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik.

A szavazatot tartalmazó levélcsomagot a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár az NVI-hez eljuttathatja postán, vagy leadhatja Magyarország külképviseletein, illetve bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában. Elmondta, a levélben szavazás intézménye nem ismeretlen a világban, így például az Európai Unió 18 országában vagy az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák.

Pálffy újságírói kérdésekre arról beszélt, ahogy eddig sem, most sem lehet teljes, százszázalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni. Arra a kérdésre, mikorra várható a választás eredménye, azt mondta, várhatóan a választás napját követő hatodik napon tudnak „végleges előzetes” választási eredményt hirdetni. Ennek okai között említette, hogy még meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatokat is; ezeknek négy napon belül kell Budapestre érkezniük.

Augusztus 1-jén indul az állampolgárságot szerző külhoni magyarok választási regisztrációja levélben, és november 1-jén az interneten – közölte Pálffy Ilona július 26-án Tusnádfürdőn. Hidvéghi Balázs kiemelte: félmillióhoz közelít az állampolgársági kérelmek száma.

 

A regisztráció azt jelenti, hogy a választópolgároknak ki kell tölteniük egy nyomtatványt és vissza kell juttatniuk az NVI részére. Folyamatosan lehet majd regisztrálni, egészen a választásokat megelőző 15. napig.

 

A szeptembertől működő Nemzeti Választási Bizottság (NVB) függetlensége még jobban biztosítva lesz, mint a jelenlegi Országos Választási Bizottságé (OVB) az új választási jogszabályoknak köszönhetően – mondta korábban Bordás Vilmos, az OVB elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.