Tarol a Fidesz, Bajnaiék sehol

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Ipsos felmérése szerint a Fideszt a választókorú népesség 25, az MSZP-t 15 százaléka támogatja.

WA
2013. 07. 16. 9:33

A szocialisták ereje leginkább az idősebbek körében mutatkozik meg: az 50 és 65 év közöttiek 21, az annál idősebbek 27 százaléka szavazna rájuk. Így a 65 éven felülieké az egyetlen társadalmi réteg, amelyben az MSZP megelőzi a Fideszt, a kormánypárt itt 23 százalékot szerezne. Ezen kívül viszonylag jól állnak a szocialisták (23 százalékos eredménnyel) a vezető beosztásúak és a magas státuszú szellemi foglalkozásúak körében.

A Jobbik az átlagosnál nagyobb (10-11 százalékos) támogatottságot élvez a szakmunkásoknál és a férfiak között, míg az Együtt–PM az ötvenes korosztályban a legerősebb (7 százalék), de az átlagosnál jobb eredményt ér el a közép- és felsőfokú végzettségűeknél és a nagyvárosokban is.

Az LMP és a DK szavazóinak társadalmi-demográfiai karaktere kis támogatottságuk miatt nehezen rajzolható meg, de az idei adatok összesítéséből az látszik, hogy mindkét párt támogatói jellemzően a városokban és a diplomások között találhatók – olvasható az Ipsos elemzésében.

A választási részvételüket biztosra ígérő és pártpreferenciával is rendelkező szavazópolgárok mindössze 32 százaléknyian, nagyjából 2,6 millióan vannak, ám biztosra vehető, hogy ennél többen mennek majd el szavazni. Az Ipsos 9 százalékra teszi az aktív bizonytalanok arányát, azaz 700 ezren vannak, akik hajlanak a részvételre, de jelenleg nincs pártjuk. Több mint 600 ezren pedig passzív pártválasztók: bár van kedvenc pártjuk, jelenleg nem akarnak voksolni, várhatóan azonban végül közülük is sokan elmennek szavazni.

Immár 83 hónapja vezeti a közvélemény-kutatásokat a Fidesz–KDNP, miközben az ellenzéki erők továbbra sem tudnak felmutatni komoly erősödést – írta meg júniusi összesítőjében az mno.hu. A korábbi kormányzati ciklusok hasonló időszakában még egyszer sem állt ilyen jól a felmérésekben az éppen aktuális kormányzó erő. A Tárki szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz–KDNP 50, az MSZP 23, a Jobbik 14, az Együtt 2014 7, az LMP 3, míg a Demokratikus Koalíció 1 százalékon állt. A Századvég a biztos szavazók között 49 százalékos kormánypárti, 24 százalékos MSZP-, 13 százalékos Jobbik-, 8 százalékos Együtt 2014-, 3 százalékos LMP- és 1 százalékos DK-támogatottságot mért.  Az Ipsos júniusi adataiból az derült ki, hogy a biztos pártválasztók közül minden második (49 százalék) a Fidesz híve, minden negyedik (27 százalék) a szocialista párté.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.