Képes lesz-e megtartani előnyét a Fidesz–KDNP?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kevesebb mint egy évvel a 2014-es parlamenti választások előtt még mindig jelentős fölénnyel vezet a Fidesz–KDNP-kormánypárt.

Kovács András
2013. 07. 10. 9:30

2001 júniusában a biztos szavazók körében az MSZP 43, a Fidesz 39, a MIÉP 5, az SZDSZ pedig 3 százalékon állt. Egy előre hozott választás akkor minden bizonnyal roppant kiélezett küzdelmet hozott volna, de a szocialisták minimális előnyüket nagy valószínűséggel parlamenti többségre tudták volna váltani. Nyolc évvel ezelőtt a Fidesz 52, az MSZP 37, míg az SZDSZ 4 százalékon állt a biztos szavazók körében, így az akkori I. Gyurcsány-kormány mindenképpen bukott volna az előre hozott választáson.

2009 júniusa a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik komoly fordulatát hozta el, mivel az akkor tartott európai parlamenti választásokon a Fidesz–KDNP közel 40 százalékkal előzte meg a szocialistákat, akik épphogy csak le tudták győzni a Jobbikot. A közvélemény-kutatások is természetesen az ellenzéki erők elképesztő fölényét mutatták, így akkor már szinte biztosra lehetett venni, hogy a kormányzó MSZP–SZDSZ-tandem kétharmados vereséget szenved majd.

Az elmúlt évtizedek tükrében egyértelműen látszik, hogy kormánypárt nem volt még olyan kedvező helyzetben, mint a mostani. Ha a biztos szavazók közti arányok nem is fedik le a pontos valóságot, akkor is nagyon komoly előnnyel rendelkezik a Fidesz–KDNP még akkor is, ha az MSZP és Bajnai híveit összeadjuk. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a 2014-es választás már eldőlt volna, minden bizonnyal még izgalmas hónapok előtt állunk, amely akár az erőviszonyok totális átrendeződését is hozhatja.

 

Áprilisban is a Fidesz–KDNP maradt az ország legnépszerűbb politikai alakulata, így a kormánypártok már 2006 júliusa óta állnak a közvélemény-kutatások élén, ami 81 hónapos rekordnak felel meg. Az ellenzéki erők csak abban az esetben tudnák legyőzni a kormánypártokat, ha abban a Jobbik is helyet kapna.

 

Már 80 hónapja vezeti a közvélemény-kutatásokat a Fidesz–KDNP a riválisaival szemben, a márciusi összesített adatok alapján, a kormánypárt jelenleg megszerezné a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát, így a szocik nagyobb verést kapnának, mint 2010-ben. Egyébként a korábbi kormányok hasonló időszakában a kormánypártok egyszer sem álltak ilyen jól, és mindannyiszor súlyos vereséget szenvedtek volna.

A februári közvélemény-kutatásokat összefoglaló cikkünkben arról írtunk,
hogy növelte előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében a riválisokkal szemben, így a kormányerők már 2006 júliusa óta vezetnek, ami 79 hónapos egyedülálló rekordnak számít a rendszerváltozás óta. A biztos szavazókat tekintve az ellenzék fölényben van, de teljes összefogás egyelőre nem várható a parlamenti patkónak azon az oldalán.

Továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz–KDNP-szövetség az összes, januárban publikált közlemény-kutatás szerint, az MSZP nem erősödik jelentős mértékben, míg a Jobbik és az LMP folyamatosan veszít támogatóiból. Gyurcsányék egyelőre nagyon távol vannak a parlamenttől, s Bajnaiéknak sincsen okuk az örömre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.