Olyat tett a Fidesz, amire 1990 óta nem volt példa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

81 hónapja vezeti a közvélemény-kutatásokat a Fidesz–KDNP pártszövetség, az elmúlt 20 évben egyik kormánypárt sem volt ilyen kedvező helyzetben.

Kovács András
2013. 05. 10. 7:14

A mostani eredmények értékeléséhez érdemes megnézni, hogy a korábbi kormányok hasonló időszakában hogyan álltak a pártok erőviszonyai. 1993 áprilisában a Szonda-Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 40,5, az MSZP 15,1, az MDF 10,8, az SZDSZ 9,6, az FKGP 7,8, míg a KDNP 5,1 százalékon állt. Ennek alapján egy előre hozott választáson a Fidesz minden bizonnyal megszerezte volna a mandátumok abszolút többségét, de a kétharmadra is jó esélye lett volna. 1997 áprilisában a teljes népesség körében az MSZP és az SZDSZ együttesen 19, míg az FKGP–Fidesz–MDF–KDNP ellenzéki négyes 38 százalékon állt, így a kormánypártok akkor is sima vereséget szenvedtek volna.

12 évvel ezelőtt áprilisban a biztos szavazók körében az MSZP 42, a Fidesz 37, az SZDSZ és a MIÉP 5-5 százalékot ért volna el, így minden bizonnyal kormányváltás következett volna be. 2005 áprilisában a Fidesz 48, az MSZP 41, míg az SZDSZ 6 százalékot ért volna el a biztos szavazók között. Bár a politikai oldalak közötti verseny roppant szoros volt, de az első Gyurcsány-kormány, ha szűken is, de veszített volna egy előre hozott választáson.

Négy évvel ezelőtt a választások már jól láthatóan lefutottnak voltak tekinthetők, mivel a Fidesz–KDNP-szövetség 66, az MSZP 21, az SZDSZ pedig 3 százalékon állt. A rendszerváltás óta tehát világosan látszik, hogy kormánypárt egyszer sem állt olyan kedvező helyzetben, mint most. Ennek ellenére a Fidesznek óvakodnia kell az elbizakodottságtól, mivel a kormány tevékenységével elégedetlenek többségben vannak. A kormánypártok annak is köszönhetik az első helyüket, hogy a korábbi évtizedekkel szemben az elégedetlenek több párt között oszlanak meg, és egyelőre kevés az esély egy Jobbik–MSZP összefogásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.