A héten Orbán Viktor Japánba látogatott többek között Balog Zoltán emberierőforrás- és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter társaságában. A kormányfő előadást tartott a tokiói Dzsószai Egyetemen, ahol Közép-Európa helyzetéről és Magyarország euróövezethez való csatlakozásáról is beszélt. Az előadás után megnyitották a Magyar Kulturális és Turisztikai Információs Központot Tokióban, Balog Zoltán oktatásügyi szándéknyilatkozatot írt alá, Szijjártó Péter pedig energetikai megállapodást kötött.
Orbán Tokióban jelentette be, hogy szintetikus gumit gyártó vegyes vállalat létrehozásáról állapodott meg a Mol és a Japan Synthetic Rubber (JSR): az 51 százalékban japán, 49 százalékban magyar cég Tiszaújvárosban működik majd. A miniszterelnök pénteken a Japán–Magyar Üzleti Fórumon egyebek között arról beszélt: Magyarország képes lesz elérni, hogy egy számjegyű legyen az szja.
A kormányfő a Kossuth Rádióban péntek reggel felvételről sugárzott interjúban pedig azt hangsúlyozta: reméli, hogy az igazságszolgáltatás mielőbb állásfoglalást hoz a devizahitelek ügyében. Orbán Viktor mellbevágónak nevezte, hogy a bankok – mint a Gazdasági Versenyhivatal megállapította – kartelleztek a végtörlesztés meghirdetését követően. „Így nem lehet bánni az emberekkel” – fogalmazott.
A Gazdasági Versenyhivatal november 19-ei döntésével tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen 9 488 200 000 forint összegű bírságot szabott ki. A versenyhivatal megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozások 2011. szeptember 15. és 2012. január 30. között jogsértést valósítottak meg azáltal, hogy a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozása révén a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében összehangolták a stratégiájukat, és ennek során üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással.
A Hír TV számolt be arról, hogy Felcsuti Péter, a bankszövetség exelnöke januárban üzenetben kérte a Raiffeissen Bank alkalmazottait arra, hogy támogassák a Bajnai Gordon által gründolt Haza és Haladás Alapítványt. Felcsuti alapítója volt az Együtt 2014-nek, de 2013 augusztusának közepén kilépett Bajnai csapatából. A távozását azzal indokolta, hogy nem értett egyet azzal, ahogyan Bajnaiék az ellenzéki összefogást kezelték. Azt mondta, szélesebb összefogást szeretett volna, és bár Gyurcsány Ferenccel sok vitája volt, a széles ellenzéki összefogás kérdésében vele értett egyet, s ezzel az álláspontjával egyedül maradt az Együtt 2014-ben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!